#zakatolavonat
240 kilométer, 6 óra alatt egy szűk ágyacskán.
A nyolc vonatosztály közül a negyedik legjobbat választottuk, mert itt már volt légkondi, de még nem az üzletemberek között utaztunk. Egy héttel az út előtt, egy magát facebookon hirdető ügynöktől vettük a jegyeket egy barátunk ajánlására. Gmail-es email címe volt és Transferwise-al kellett utalni neki a jegy árát és az ügynöki díjat. Kellett hozzá hit, hogy úgy mondjam.
Sajnos a megadott napra még így is csak várólistás jegyet sikerült kapnunk, azaz akkor utazhattunk, ha valaki visszamondja, ami véglegesen 3-5 órával az indulás előtt derül ki. Végül volt jegyünk, egy kocsiban ugyan, de két külön ágyra szólt, a kocsi két végébe. Így aztán egyre kucorodtunk össze, hogy ne legyünk távol és együtt éljük át a vonatutat.
Mire Jaipurból Agrába értünk, már vagy húszszor elzsibbadtam, háromszor bealudtam, végighallgattam fél könyvet, megbeszéltük a másnapi Taj Mahal látogatást, D elolvasott szerintem negyven cikket. De jó, hogy a reptéren vettünk SIM kártyát némi adatmennyiséggel!
Minden megállóban szemléltük a várakozókat, fel- és leszállókat, a koldusoktól a nagycsaládosokon át a rakodómunkásokig. A zakatoló vonatból pedig figyeltük a földeket, a munkásokat, a legelő szent teheneket. Nem volt egyszerű, de végeredményben nem is volt kellemetlen élmény.
Így vonatoztunk mi Indiában.
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!