#wewillloseit
avagy a generációnk állandó fogyókúrája, a saját testképünkkel való folyamatos harc.
Néhány hónapja egy fotózáson megláttam a kijelzőn a teljes alakos képemet és megszédültem egy pillanatra. Ez vagyok én? Mikor lettem ekkora?
Csak egy előnytelen ruha kellett hozzá és az önképem saját kardjába hanyatlott.
Persze, zúzás mozogni és diétázni, a recept egy és örök. De évek óta küzdök és dillemmázok, hogy miként alakítsam úgy az életem, hogy az az életmód hosszú távon is jókedvűen fenntartható legyen. Nem 90 napig akarom kibírni, hanem évekig. Kettőt és könnyebbet, ugye?
Ahogy öregszünk, sokunknál egyre jobban szűkül az étrend: ez felfúj, attól puffadok, emezre allergiám van, amarra meg elég nézni és felkaptam fél kilót.
Alapvetően szép vagyok, felöltözve és natúran is. Jól is érzem magam a bőrömben, az elmúlt két év rendszeres edzése megerősített, sokat javított az állóképességemen. De.
Mégis van bennem elégedetlenség. És ez a nyomás nem a súlyomból adódik, hanem a fejemből.
Ráadásul van egy olyan tippem, (bár még nem olvastam a lányok szövegeit,) hogy ugyanez az elégedetlenség meglesz bennük is, bármilyen formában és periódusban vannak épp.
Szóval, lányok, egyetemisták, anyukák, dolgozó nők, van egy felvetésem… mit szólnátok hozzá, ha első lépésként ettől az elégedetlenségtől szabadulnánk meg?
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 
– Kommenteld a posztot Facebookon!
