#vasárnapiebéd
Amikor még anyuékkal éltem, akkor a vasárnapi ebéd mindig hosszasan főtt a tűzhelyen és valami a sütőben is sült általában. Gyakran segédkeztem a főzésben, mosogatásban és volt, amikor csak ültem a konyhaasztalnál és tanultam a következő heti dolgozatra, míg a szüleim sürögtek, forogtak a konyhában. Szerettem a vasárnapi ebédeket. Valahogy mindig ünnepélyes hangulata volt, csak sajnáltam, hogy a rákészülés, főzés maga hosszadalmasabb mint az ebéd elfogyasztása.
Ennek ellenére egyáltalán nem bánom, mert így nagyon jó kis trükköket leshettem el a konyhából, így tanultam meg főzni még mielőtt saját háztartásban éltem volna, és emiatt tudom, hogy nagyjából mire mennyi időt kell szánni, hogy kész legyen.
Ezt a gyakorlatot és a hosszan elkészülő ételeket a mostani életemben csak ünnepekkor alkalmazom. Az átlagos vasárnapokon valami gyorsan elkészíthető ételt csinálok, hogy ne a konyhában álldogálással teljen a délelőtt. Gyakran tervezünk egész napos programot a hétvégére, így van, hogy csak egy szendvicset eszünk útközben és vacsorakor pótoljuk be a főtt étel elmaradását.
A vasárnapi ebédeket jobban élveztem gyerekként, amikor nem az én felelősségem volt az étel kitalálása és megfőzése.
Valaki főzhetne nekem egy jó kis (hús nélküli) töltött káposztát vasárnapra. 🙂
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 
– Kommenteld a posztot Facebookon!
