#vasárnapiebéd
Gyakran eszembe jut, hogy a hétvégéim tipikus gyerektelen hétvégék. A legjobbak azok a lusta reggelek, amikor sokáig alszunk és 11-12 körül lemegyünk a szomszédban lévő csodálatos kávézóba reggelizni, ahol jól tartanak minket. Egy óra alatt elfogy a kávé, tojás, szendvics, sütemény és közben megbeszéljük a világ és a hetünk nagy dolgait. Pazar. 🙂
Az időzítésből sejthető, hogy nem kelek reggel 6-kor, hogy tyúkhúslevest főzzek, kétszer leszűrjem és csodásan sárgálló lével tálaljam déli 12 órakor, pontban. Rántott hús krumplipürével sem készül a konyhámban, mert száműztem a bő olajat – bár be kell vallanom, hogy nem az egészségtudatosság, hanem a használt olaj kezelésének összes nyűgje miatt. 😉
Mégis, néha előtör belőlem a vasárnapi ebéd szelleme, levest főzök, főételt készítek és zselét egyensúlyozok a gyümölcsös piskóta tetejére. Nem tolerálom a késést, és hosszan ebédelünk a szépen terített asztal mellett.
Fene se tudja, hogy a rend vagy a nosztalgia miatt, de valamiféle biztonságot adnak ezek a nagy vasárnapi ebédek.
Két embert még könnyű egy asztalhoz ültetni, valószínűleg nagyobb jelentősége lesz ezeknek a közös étkezéseknek, ha egyszer majd sokan leszünk. A lényeg, hogy így vagy úgy, de a hétvégébe mindig beleférjen az az egy óra nyugodt, közös beszélgetés.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 
– Kommenteld a posztot Facebookon!
