#újbarátok
Nagyon nehéz külföldön egyedül élni, a nyelvi és kulturális akadályokat leküzdve a szociális igényeinket is kielégíteni. Nagyon örültem ezért, akárhányszor jófej magyarokkal találkoztam azokban a városokban, ahol éltem. Különösen a lisszaboni társaság volt nagyon barátságos és összetartó. Gyakran és szívesen jártunk össze csacsogni, társasozni, sportolni vagy egy-egy nemzeti ünnep alkalmával kicsit „magyarkodni”. Magyar lány tanított portugálra és egy magyar család kisgyerekeire vigyáztam ösztöndíj-kiegészítésként.
De Írországban is számtalanszor megtapasztaltam, hogy mennyire szívesen segítünk a „mi kutyánk kölykeinek” – egymásnak. Nem mindegyik kapcsolatból lett tartós, mély barátság, de mindegyik szeretetre és kölcsönös tiszteletre alapult, ami egy ilyen, valamennyire mégiscsak természetellenes helyzetben nagyon sokat számít.
A mai napig rá-ráírunk egymásra, felköszöntjük egymást. Nincs már meg a közös kulturális keret miatti kényszer, a kinti bajtársiasság, de számíthatunk egymásra. Szeretem ezt a képet előhívni, amikor arra gondolok, milyenek a magyarok valójában. Bizalmatlan népség vagyunk – sajnos így szocializált minket a történelem – de látom a fejlődést és a változás igényét.
Egy barátságos mosollyal kezdődik.
– Dóri –
Photo by Gerrit Vermeulen on Unsplash
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
