#tűz
Nagyon fiatalon kezdtem el a tűzzel játszani – szó szerint és átvitt értelemben is. Nekem mindig a legmélye kellett mindenből. Nyakig merülni a tapasztalásban, pár centis közelbe engedni a lángoló barátaimat, mindig gyorsan kellett égetni az életet, legalább kettő, de inkább több végén. Pedig igazi, rendes lányként képzeljetek el: komoly kapcsolataim voltak, hosszú távú barátságaim, remek versenyeredményeim és nagyon sok mindenbe fektetett munkám, de mindegyikkel elmentem a falig. Rengetegszer, túl sokszor kerültem kórházba a végén – és egyszer sem égési sérüléssel.
Mindeközben a konkrét tűz egy barátságos, uralható dolog lett az életemben. Meg tudom gyújtani, tudok vele bánni, el tudom oltani és akkor is tudom kezelni, ha éppen a konnektorból csap elő. Le tudom vele nyűgözni az embereket, fel tudom kelteni a figyelmet, valamint kapocs egy nagyon különleges emberekből álló társasághoz. Nem mind a barátaim, de ez a tizenéves kötelék, amelyet tűzzel a kezünkben töltöttünk, nem enged minket túlságosan távol. Ismerjük egymás legrosszabb oldalát, még a felnőttségünkre felöltött karakterek előtti időkből.
Az utóbbi időben lelassultam és egyszerűbbé vált az életem. Mostanában a belső tűz foglalkoztat. A szenvedély, az energia, az alkotás és pusztítás az egyre csöndesedő hétköznapjaimban.
Hogyan találod meg az életedben az izzást dráma nélkül? Hogyan alkothatsz úgy, hogy nem zuhansz a végletekbe? A monoton, nagyvárosi elszigetelődésben hol találod meg a mozgásban tartó energiát? Mi a legjobb módja annak, hogy minden egyes nap a zsigereidben érezd és élvezd, hogy élsz?
Az érett egyensúly nem létezhet számomra ezen lángok nélkül. Ha ezt a tüzet táplálom, már nem felemészt, hanem melegen tart.
…téged mi tart tűzben?
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
