#túléltük2019et!
Őszintén, nehéz volt.
Csupa olyan dolog történt, aminek az eleje nem egyszerű, de idővel szép, értékes részei lesznek az életemnek, jobban, mint egy rövid, egyszerűbb örömforrás.
Kicsi gyerek született a családba, ami felforgatta az addigi dinamikákat, s mivel mindannyian imádjuk, igyekszünk olyan közeget teremteni, ahol boldogan nőhet fel.
Költöztünk is. A lakás D-é, de én most először nem csak albérelni jöttem. Iszonyú sok munkám és pénzem van az otthonossá tételében, ami idén fárasztó volt, de hosszú távon egy kényelmes, meleg otthonban élhetünk és építhetjük a kapcsolatunkat.
Egy új projekten is dolgozom és új önkéntes feladatot is vállaltam. Mint minden új szakmai kihívás, az eleje ugyan izgalmas, de teendőkkel és félelmekkel teli. Tudom, hogy ezek az elköteleződések később nagyon boldoggá és kiteljesedetté teszik majd a szakmai életemet.
Örökbe fogadtunk egy cicát. Nem tudom, mikor tompítottam el magamban a gyerekkori állatimádatomat, de vele teljes pompájában tört a felszínre. Sokat kellett őt tanuli, nem túlaggódni, együtt vigyázni rá, de mostmár az életünk része.
Kiderült az inzulinrezisztenciám, így nekiálltam a diétának és a szigorúbb edzésnek. Már érzem az eredményét, de ez egy évekig tartó feladat lesz, mire ismét egészségesnek kiálthatom ki magam.
Minden rendben, de várom már, hogy 2020-ban ezek az elindított kis gépezetek picit olajozottabban haladjanak.
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!