#tudomány
Az a baj a tudománnyal mint olyannal, hogy számomra rettentően távolinak tűnt nagyon hosszú ideig. A családomban nincsen senki, aki tudományos munkát végzett volna. Én sem.
Elvégeztem az egyetemi képzésemet és ott láttam tudománnyal foglalkozó embereket. A legtöbbjük idős, főleg férfi és távolságtartóan, nem partnerként kezelve tanított. Nekem ez a közeg, ezzel a benyomással nem hozta meg a kedvem a “tudományhoz”. Aztán később, amikor elvégeztem az egyetemet és más helyeken, más formában találkozhattam tudományos kutatásokkal, tudománnyal foglalkozó emberekkel, akkor már máshogyan tekintettem erre az egészre. Bántam, hogy nem találtam meg korábban azt a közeget, ahol sokkal mélyebbre ásva, támogató partnerekkel együtt tudtam volna felfedezni bizonyos tudományágakat.
Talán valamikor jó lett volna ebből megélni. Tudjátok, olyan értelmiségiként. Akik irodalmi estekre, konferenciákra járnak. A saját köreikben megy a pletyka, a szegről végre kapcsolatok és a tudományos diskurzusokba bújtatott személyes konfliktuskezelések. Mindez talán jó lett volna, talán nem. Lehet kitartóbbnak kellett volna lennem, de nem is vagyok benne biztos, hogy igazán szerettem volna. Mindenesetre a biztosra mentem és inkább választottam az életet, pont ahogy Renton mondaná, bár egy kicsit más kontextusban: “Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy TV-t. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD lejátszókat és elektromos konzervnyitókat.” Úgyhogy választottam egy multit, a biztos megélhetést, de a vágyakozás megmaradt az intellektuális fejlődés irányába.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
