#tréutazás
Régóta utazom egyedül, de csak párszor fordult elő, hogy igazán tré élményem legyen, mert végül az élmény úgyis inkább összetett, nem pedig pozitív vagy negatív.
Például az igazán tré volt, amikor Csehországba mentünk dolgozni Dr. P-vel, és kiderült, hogy a busztársaság honlapján egy icipici ikonból kellett volna rájönnöm, hogy a járat, amire foglaltam, az bizony egy lepukkant, régi busz lesz Prágából, ahol egyikünk lába sem fért be az ülések közötti kijelölt helyre a 7 órányi éjszakai út alatt. Nem így képzelsz el egy üzleti utat, és a kapcsolatépítést a kollégáddal, igaz? 🙂
A másik alkalom a törökországi Gaziantepből stoppolva történt, be kell valljam, a saját hibánkból, francia barátnőmmel. Két külföldi lány bizony ne üljön be két török pasi mögé a kocsiba, mert gyorsan nekiállnak leosztani, hogy ki-kivel fog… Szerencsére beszéltem már annyira törökül, hogy rögtön megértettem a szitut és azonnal kiszálltunk. Erre szoktam mondani, hogy hasznos a helyi nyelvet csak annyira megtanulni, hogy „ne adjanak el”, ha hasonlókra vállalkozol.
Az utolsó, ami eszembe jut, az szintén egy hosszú, 9 órás buszút volt a kenyai Nairobiból Mombasába. Tömött és európai szemmel középkategóriás busz volt, pedig a lehető legdrágább jegyet vettem, a legjobb cégnél, ami elérhető volt a fővárosban. Iszonyú fülledt meleg volt, de a légkondit csak akkor kapcsolta be a sofőr, amikor már tényleg oda jutottál volna, hogy álljunk meg, mert megfulladsz. Ez ismétlődött körülbelül óránként, 10 perces légkondizgatásokkal. De ismét, aki arra vállalkozik, hogy éjszakai buszon utazza át Kenyát, ne csodálkozzon. Már csak hab volt a tortán, hogy leszálláskor megrohantak a taxis hiénák, az exem teljesen kimerült, így egyedül kellett leszerveznem az utat az óceánpartra. Visszafele repültünk, mondanom sem kell. 🙂
Hamarosan Erdélybe és Indiába utazom, majd mesélek onnan is!
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!