#tréutazás
Ahogy gondolkodtam az eheti poszton, úgy másztak elő az emlékeim közül a nyálkás, berzenkedős, rossz élmények. Szerencsére nincs sok, de a tanulságot azért levontam belőlük.
Az első tré élmények a rossz társasághoz köthetőek. Ha egy hétre össze vagy zárva teljesen más gondolkodású emberekkel, a közös minimum nélkül, az brutális. Kiskamasz koromban voltak ilyen családi nyaralások, ahol még nem volt szavam a társaságot illetően, de nem is maradhattam otthon. A mai napig elönt a pulykaméreg, ha azokra a bosszantó, megalázó, kínos napokra gondolok – azóta mindig csak olyanokkal utazok, akikkel megvan az alapvető figyelem egymás iránt.
A másik „hidegkiráz” élmény, amikor rossz sofőr mellett kellett ülnöm. Egyszer egy totálkáros autóból szálltam ki az M0-son az árokban, a vezető felelőtlensége miatt. Máskor pillanatok választottak csak el az ütközéstől, mert a volánnál ülő normális dolognak tartotta szerpentinen 130-cal előzni. Vagy csak az utolsó 200 méteren észrevenni 160-nál, hogy az útsáv éppen elfogy, mellettünk pedig autósorfal.
Nem részeg kamaszokról volt szó: mind a két esetben az aktuális párom apukája volt vakmerő. Tizenévesen pedig még nem volt bennem elég erő, hogy rászóljak valakire, akinek évtizedes vezetési rutinja van, vagy egyszerűen kiszálljak az autóból a hegyekben.
Hosszabb távon mondjuk találtam megoldást, ilyenkor szóltam, hogy nem akarok zavarni, de sajnos mindjárt össze fogom hányni az autót hátul. Ez varázsütésre működik! 🙂
Szerencsére ma már felnőttem és megválaszthatom, hogy mikor, kivel és hogyan utazok.
Van nálam vastag nejlonzacskó, így bárhol le tudok ülni,
lett egy csomó apró, utazási kiegészítőm, ezért egy hátizsákkal bárhova el tudok menni,
a vicces nyelvkeverékeimen bárhol szóba elegyedek bárkivel (Já isú… posztkard!, Por favor, nu, nye habla epanyol, kasztl disz véj!)
és ha nem érzem magam biztonságban, akkor azonnal léphetek. 🙂
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 
– Kommenteld a posztot Facebookon!
