#térképetáj
Többször kezdtem neki ennek a bejegyzésnek, majd mindig félretettem. Túlságosan felkavart, hogy összegeznem kell magamban és “papíron” is a magyarságomhoz, hazához való viszonyomat. Ezek azok az érzelmek, amiket nagyvonalakban tudok definiálni, ismerem őket, hiszen vissza-visszaköszönnek egy-egy dal, pesti kép vagy elmagyarázandó szólás-mondás során, de mégis elszökök előlük a mindennapokban. Bezárom ezeket a gondolatokat az agyam (szívem?) egy kis zugába, ám a kulcslyukon néha átcsúszik egy könnycsepp vagy nosztalgikus mosolyfoszlány.
Hiányzik Magyarország, a magyar nyelv mindennapos használata, a kulturális élet, a kis művészmozik. Hiányzik, hogy csak úgy elugorjak a gyerekekkel a szüleimhez, hogy a testvéremmel sétáljunk egyet szerda késő délután a Parlamentnél vagy, hogy a Bem moziban merengjek bölcsész barátaimmal az életről. Pótolhatatlanok ezek az élmények, kapcsolatok, a miliő, amiben mozogtam, mert meghatározott, sőt, a mai napig meghatároz.
Ezért fontos nekem a magyarságom és az, hogy a gyerekeimnek valóban ez is az anyanyelvük legyen. Csak úgy érthetnek majd meg igazán, kapcsolódhatnak hozzám valóban, ha megismerik a születésük előtti életemet, érteni fogják a szavaim árnyalatnyi jelentéseit is.
Mert tudni valamiről nem ugyanaz mint megérteni, átérezni. Például amikor az ember találkozik pár közép- vagy kelet-európaival és valahogy ott van az megmagyarázhatatlan közös szál, akkor is, ha teljesen különböző személyiségek. A közös múlt, a sorsközösség a nagy világtörténések térképén egy olyan láthatatlan kapocs, amit halk, elejtett szavakból, mozdulatokból, tekintetek összetalálkozásából lehet érezni.
“Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,”
Mindezek ellenére van egy másik otthonom, amit én teremtettem a férjemmel. Ez a mienk. Nem csak az enyém, és nem is csak az övé. Közös. Ebben az otthonban ötvöződik Dr. Seuss kalandja Bóbitával és a hot-dog a főzelékkel. Itt adódik össze minden, nem elvéve egyiktől vagy a másiktól. Új hagyományokat, új értelmezéseket teremtünk magunknak és a gyerekeknek, tisztelve és beiktatva a múltból hozott, de továbbra is érdemes mintáinkat.
Így lesznek a lányaink fiatal koruktól kezdve világpolgárok és, ha eljön majd az idő, akkor “fojtott szavunkra majdan friss szóval õk felelnek.”
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
