#tárgyak
Először azokat a dolgokat kellett elengednem, amik körül felnőttem, mert a faluban hagytam őket. Akkor Anyával megbeszéltük, hogy csak emlékeket gyűjtünk, nem tárgyakat. Ez a hozzáállás később nagy segítségére volt mindkettőnknek.
Aztán azokról a tárgyakról kellett lemondanom, amikkel elkezdtem az önálló életem Budapesten. Azok az Isztambulba költözéskor adományboltokba és a szüleim tárolóhelyiségeibe vándoroltak.
Ezután azokat a tárgyakat kellett hátrahagynom, amik kiköltöztek velem Strasbourgba vagy ott szereztem be őket, „családos életem” megalapításának bűvöletében: teáskanna, komoly hajszárító, egy igazán jó serpenyő, stb. Mikor egyetlen feladott poggyásszal hazaköltöztem, nem meglepő módon nem jöttek velem.
Mivel ennyi tárgyat hagytam már magam mögött, egyre jobban irtózom tőle, hogy újakat szerezzek be. Simán főzök fedő helyett egy nagy tányérral lefedett serpenyőben, digitalizáltam mindenemet, akkor veszek ruhát, ha nagyon kell. Átszoktam az e-könyvekre és minden tárgyat, ami körülvesz, pótolhatónak tartok.
Tavaly egyszer ellene mentem ennek és vettem egy szép, kemény kötéses füzetet, hogy az álmaimat, terveimet, önreflexióimat legyen hová leírnom. Természetesen két hónap múlva egy new yorki kávézóban felejtettem.
Őszintén hiszem, hogy csak az az enyém igazán, ami a fejemben és a szívemben van. Ezért inkább élményekkel és kapcsolatokkal veszem körbe magam, mint tárgyakkal.
Bónusz, hogy van egy enyhe pakolási mániám, így kevesebb holmival azt is könnyebb kordában tartani. 🙂
Veletek előfordult már, hogy (majdnem) minden tárgyatokat hátrahagytátok és elengedtétek? Meséljetek!
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
