#tanítsdanagyit Én leginkább arra tanítanám a nagyimat, hogy megértse: egy teljesen más világ van már körülötte, mint amibe ő született, és már nem érvényesek azok az alapigazságok, amik azt a régi világot működtették. A természetes változás sebességének ilyen nagyságrendű változására az ő generációjuk egyszerűen még nem volt felkészülve, nem lehetett tudni, hogy a társadalmi-technológiai fejlődés hamarosan ilyen sebességre kapcsol. Nem szabad például elhinnie mindent, amit hall, vagy a tévében lát – amit pedig az interneten olvas, azt pláne kritikusan kell kezelnie. Nem kell megijednie a technikai eszközöktől sem. Ezek ma már az életünk szerves részét képezik, és a saját érdekében muszáj megtanulnia magabiztosan és biztonságosan használni őket.
Tudnia kell, hogy a nőknek már nem csak a konyhában a helyük, járhatják a saját útjukat, felszólalhatnak, ha valami nem tetszik nekik, a nem nemi kromoszómához kötött háztartási feladatokat pedig igenis megoszthatják a párjukkal. Nem kell kiakadni rajta, ha X.Y. unokája már nem akar házasságot kötni vagy gyereket vállalni, esetleg kivasaltatja a férjével a saját ingét, miközben ő hajnalig mulat a kolléganőkkel. Azt is meg kell értenie, hogy ma már tudományos tényként kezeljük, hogy nem csupán egyféle férfi és egyféle nő létezik, ahogyan nem csupán egyféle szexuális orientáció az elfogadott. Ettől még senki nem lesz bűnös vagy rossz ember – sőt. Észre kell vennie a heteronormatív és férfiközpontú világ számára is korlátozó törvényszerűségeit.
Látnia kell, hogy a világot nem az vitte előre, és most sem az fogja, ha csak egyféle gondolkodást fogadunk el, ha egyenmegoldásokat próbálunk ráerőltetni a különböző társadalmi rétegekre. A sokszínű világ és a sokféle gondolkodásmód érték, az érdemi vita pedig elengedhetetlen a tanuláshoz és a fejlődéshez. A gondolkodás sokszínűségéből fakad, hogy lehet különvéleménye, sőt, kell is kritikusan szemlélnie a hatalmon levőket, hiszen ez az ő érdeke is. Nem kell elfogadnia egy utasítást/szabályt/törvényt csak azért, mert azt felsőbb szinteken, maguknak érdem nélkül tekintélyt követelő emberek hozták. A nem tetszésének hangot is adhat, és ha sok hang egyszerre szólal meg, még akár változást is el lehet érni. A politika nem a kiváltságosok játszótere.
Észre kell vennie, hogy ma már a lehető legrafináltabb módszerekkel akarják megvezetni, épp ezért nem szabad holmi Erzsébet-utalványokért cserébe eladnia a szavazatát – és az unokái jövőjét.
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!