#szingliség Sok-sok hónapja minden estére programot szervezek. Lehetőleg többet, hogy mindig legyen alternatíva. Egészen sokáig menekültem. Kicsinosítgattam a lakást, de mire elkészült, már nem tett olyan boldoggá. Abbahagytam, pótcselekvés.
Mindig kerítettem magam köré társaságot, ami el-elbizsergette az agyamat, ellopott a magány elől. „Minek legyek magamban, amikor annak -semmi értelme-? Nem vagyok senkinek a hasznára. Annyi idő után nem várok már haza senkit. És rám sem vár a sziluett a gangon.
Ez a legjobb, ami történhetett velem. De mégis, akkor most…?” Hát inkább mindig úton voltam. Jobb híján. Egy ponton nemhogy szembenézni, de ráérősen egy asztalhoz kellett ülni a saját démonjaimmal. Szakirodalom és egy segítő könyv, egy hét offline, még inkább elszakadva mindenkitől. Aki olyan volt, el is hagyott ezalatt a hét alatt.
Még több kérdés. Varázslat? Nincs. A végleges válaszoktól még évek választanak el, azt hiszem. De a magány elmúlt, maradtam egyedül. Kavarc az élet, de végre jól esik, ha csak a gondolataim vesznek körül. Lustán elnyújtózni a hatalmas ágyon, csak a hűtőig kirándulni, angolul sorozatot nézni és hagyni, hogy átfolyjanak rajtam az elmúlt hetek történései. Nyugalomban tudni, hogy most ugyan zúdul, csobog és örvénylik: a végén béke vár.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
