Válassza az Oldal lehetőséget

#szerintemhasznos

2017.07.19.

#szerintemhasznos

Néha csak úgy menni az árral. Lejjebb adni a saját elvárásainkból és hagyni, elfogadni azt, ami jön. Kicsit sztoicista módon, érdeklődő nyugalommal lenni a jelenben és nem tűkön ülve várva a holnapot. Van, hogy a véletlenek, de akár hívhatjuk szerencsének is, sokkal jobb lehetőséget tartogatnak, mint azok a tervek, amiket mi magunk kitaláltunk, felvázoltunk előre.

Szerintemhasznos vicces kép bicikli

Szerintem hasznos néha lenyugodni és beletörődni, akármilyen nehéznek is tűnhet, hogy nem tudunk mindent kontrollálni és nem lehetünk hatással minden jövőbeli történésre az életünkben. Az egyetlen, amit valóban kordában tarthatunk, az, ahogyan mi értelmezzük az adódott helyzetet. Érezhetünk kétségbeesést, örömöt, szomorúságot, nyugodtságot, motiváltságot vagy akár elveszettséget, stresszt is. Szóval legközelebb, amikor a kontrollmániám próbál eluralkodni rajtam, akkor csak emlékeztetem magam, hogy néha jó csak sodródni, hagyni, hogy az események maguktól történjenek, hiszen árral szemben lehet úszni, csak nem vezet sehova. Ahogyan egy bicikliző fóka sem jut egyről a kettőre.

– Zsuzsi –

Kép forrása: 9GAG

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #szerintemhasznos írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum