#számotvetbetűtarat
Lassan vége van a 2018-as évnek. Rengeteg minden történt ebben az évben velem is, ahogy mindannyiótokkal. Amivel kapcsolatban viszont most számot vetnék, az a magyar és az itteni életem kettősségének érzete. Ezek a különbözőségek ilyenkor ünnepekkor jobban kiéleződnek.
Az itteni karácsonyomat is szeretettel teli családi körben ünnepelhetem. Unokatestvérek, nagyszülők vesznek minket körbe. Miközben a gyerekek kedvesen eljátszanak egymással, addig a felnőttek beszélgetnek, készülődnek a vacsorához vagy épp az egy éves babákat hajkurásszák. Szerencsés vagyok, mert a férjem családja is gondoskodó, befogadó és szeretetteljes.
Eközben kilenc órával később van már Magyarországon. Az ottani barátaim megülték az éves karácsonyi összejövetelüket, a szüleim már ellátogattak a nagymamámhoz karácsonyfát díszíteni, ajándékozni, a testvéremék is már hazafele tartanak a vendégeskedésből. Egy-egy gyors skype-ra jut csak idő, ha éppen úgy alakul, hiszen ott már a nap vége közeledik, itt meg mi még a reggeli káoszban evickélünk.
Az egyik életemet aktívan élem, míg a másik olyan, mintha kezdene kicsúszni az ujjaim közül. Ragaszkodom hozzá, próbálok jelen lenni, de mégis lemaradok a videóbeszélgetésről a nagymamámmal vagy a karácsonyi baráti bulis bejelentkezésről.
Számot kellett magammal vetni, hogy nem lehet egyszerre itt is és ott is jelen lenni állandóan. Éppen ezért örülök, ha egy kis szeletet kaphatok abból, ami az otthonom volt huszonnyolc éven keresztül, vagy, ha egy visszalátogatás során minőségi időt tudok tölteni a számomra fontos emberekkel, akik a világ másik felén laknak. – Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
