#szakmázunk
Olyan jó lenne valami nevet adni a szakmámnak, de valahogy mindig arra jutok, hogy végeredményben projektmenedzser-féle vagyok. Az biztos, hogy a szakterületem a nem-formális tanulás és a külföldi csereprogramok, de némi tanulással a tudásom és a munkamódszereim számos területen hasznosak lehetnének.
A „szakmám” végeredményben abból áll, hogy valaki szeretne valamit létrehozni, megbíz engem, én megvalósítom és/vagy megkeresem és koordinálom a megfelelő embereket a megvalósításra.
Ha így nézed, nem tűnik nehéznek. Mégis, az úgynevezett „soft skillek” nehezen tanulhatók és megfoghatóak, de a hiányuk keservessé vagy lehetetlenné teszi a közös munkát. Ez halmozottan igaz a nemzetközi projektekre, amikben a kulturális különbségek okozta érdekellentétek, ütközések akár teljes cégeket dönthetnek romba.
Képzeljétek el, hogy egy szerződés az amerikaiak számára csupán formalitás, amin túl kell esni, hogy az igazi munka elkezdődhessen. Emiatt aztán gyakran ejtenek benne hibákat, felejtenek benne többféleképpen értelmezhető mondatokat.
Ezzel szemben egy horvát cég megbízott jogásszal nézeti át a dokumentum minden egyes szavát, hiszen számukra ez a közös munka mindenki számára egyértelmű alapjait jelenti.
Ugyanígy, egy ázsiai diákcsapat inkább öt különböző személyt küld a projektvezetőhöz több kisebb panasszal, mintsem egyszer leülnének és feltárnák az összes nehézségüket, hogy egyszerre lehessen azokat kezelni, ugyanis nem akarnak tiszteletlenek lenni.
Ezzel szemben egy magyar nyugdíjascsoport gyorsan megkeresi a kákán is a csomót, ha pár dologgal nem teljes mértékben elégedettek, és már küldik is a legnagyobb szájú nagyit érdekérvényesíteni.
Izgalmas dolog érzékenynek lenni a másikra, miközben a saját érdekeidet is képviseled, együtt pedig végig az a cél, hogy megvalósuljon a terv, azaz „get shit done”.
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
