Válassza az Oldal lehetőséget

#spórolás

2017.05.29.

#spórolás

Hát, ha valamihez értek, akkor ehhez nagyon. Alapvetően fontos leszögezni az elején, mikor spórolásról beszélünk, hogy: – túlélésre játszunk, vagyis kevesebb a bevételünk, mint a kiadásunk, vagy – megélünk, de szeretnénk a kiadás-bevétel arányon egy kicsit javítani. A kettőt nem illik keverni! Más életszínvonalat és lehetőségeket rejt, ha napi 300 forintból kell megoldanod az egy felnőtt ember étkezését, meg ha nyaralásra gyűjtesz.

Az előbbi is rögvalóság, de most az utóbbiról fogok írni. Ha olyan ember vagy, akinek folyik a kezéből a pénzt, és ez zavarja(!), akkor itt vannak a tippjeim. Ha nem zavar, akkor dőlj hátra és csak élvezd. Ér. 🙂

spórolás, idézet

1. Vezesd a kiadásaidat, de ne naponta, meg vásárlásonként! Az emberek 90%-a ezen a ponton elvérzik, ilyesféle rendszeresség nagyon keveseknek fér bele, nekem se. Egy alkalommal írd össze, hogy mennyi havi szinten a lakbér, rezsi, bérlet, telefon, törlesztőrészlet, vagyis a fix költségeid. Ha jól választottad meg őket, akkor úgysem tudsz ezeken spórolni, csak nagyobb változásokkal. Ezen felül pedig vannak a havi “mozgó” kiadásaid: étel, ruha, szórakozás, egészség, mozgás. Ezen a csoporton sokat meg lehet fogni! Írd össze hetente, akár visszamenőleg is, hogy mennyit költöttél az utóbbiakra. (Nagyon egyszerű! Ennyi pénz fogyott el a héten: vettem egy nadrágot, egy mozijegy, edzőterem, vitamin, akkor a maradék kajára ment el, kész is matek.) 1-2 hónap után látni fogod, hogy “hova” folyik el a pénzed.

2. Hogyan spórolhatsz az étkezésen? Tessék egy kicsit változtatni a szokásokon. Ha heti egy nap lemondasz a meleg kajáról és egy igazán finom szendvicset eszel helyette, vagy hetente egyszer rászánsz 40 percet a főzésre, amiből két ebéded már kijön, akkor már sokat meg lehet takarítani. (Sanyargatást tessék elfelejteni, a csomagolt kaja legyen szép, finom, friss, egyébként a végén úgyis rendelsz valamit helyette.) Lehet kevesebb nasit pakolni a kosárba, és előre megvenni a hűtőbe a reggelit, uzsonnát. Fontos, hogy a maradékokkal még időben foglalkozz, mert a fonnyadt-összeállt cuccokhoz naná, hogy nem lesz gusztusod. A megmaradt pörkölt, leves sűrűje mehet egyenesen a fagyóba, vagy a turmixgépbe pöpec melegszendvicskrémnek. A sült hús újjászülethet egy salátában, miközben a szaftja isteni alapot nyújt a dresszinghez… A megmaradt krumplipüré pedig 15 perc munkával, kérészéletű, forró krumplis pogácsákká alakulhat. A zöldségeket elnyeli egy rántotta, a gyümölcsöket egy-egy izgalmas és vitamindús smoothie.

3. Gardróbtakarítás? A soha fel nem vett darabokat tárt karokkal várják a kis létszámú facebook csoportok, a megjavítandókat a varrógép, az új darabokat pedig bátran választhatod egy-egy jobb minőségű second hand butikból. A meglévő ruhatáradat könnyen és olcsón kiegészítheted egy-egy szép kardigánnal, kabáttal, egyberuhával. Jó pár márkás, címkés darabot lőttem már a turkálókban az évek alatt, senki meg nem mondaná róluk! 🙂

4. Orvosi költségeken való spórolás? Ezt tessék elfelejteni. Ezt ki kell gazdálkodni, a halogatással csak nő a később fizetendő összeg, az egészségeden meg olyan behozhatatlan károk lesznek, amit később nagyon bánni fogsz. Ez a legnehezebb sokszor, pontosan tudom, de erre nincsen varázslat. Úgyhogy irány a fogorvos, a szűrővizsgálat, inkább legyen egy-két szűkebb heted, mint méhnyakrákod.

5. Az egészséghez mozogni kell, de ha a mozgás nem oldható meg ingyen…? Akkor jöhetnek az akciók, kuponok, okosan megválasztott havi bérletek, valamint a nagy sportáruházban beszerzett basic darabok. Ezek segítségével könnyen lefaraghatóak a költségek. Képzeljétek, vannak olyan emberek, akik megvesznek dolgokat, de aztán soha nem használják őket… 😀 Na, őket és a vadi új, garanciális cuccaikat gyakran megtalálod az apróhirdetési oldalakon, úgyhogy könnyen lehet fél áron jó minőségű korid, rollered, biciklid.

Hát ezek az én módszereim. Önmagában egyik sem tűnik olyan soknak, de ha minden téren odafigyelsz arra a pár ezer forintra, könnyen összejöhet havi szinten kb. 20 000 Ft megtakarítás, ami egy év alatt már 240 000… Na, itt bújik meg a nyaralásod, jogosítványod vagy az új ruhatárad, számítógéped, fényképezőgéped ára.

Mik a te bevált tippjeid? 🙂

– Száva –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #spórolás írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum