#sminkkelvagynélküle
Amennyiben a lakáson kívül elmegyek valahova, akkor az esetek nagy részében van rajtam smink. Nem egy színpadi sminkre kell gondolni, hanem az alapozó, szemceruza, szempillaspirál és pirosító minimális kombinációjára. Ez ad egy kis életet és felnőtt kinézetet az arcomnak.
Smink nélkül úgy nézek ki a mai napig mint az öt éves óvodai képemen. Igen, ovis fejem van és az is marad örökre, bár lassan ráncokkal tarkított ovis fejem lesz már. Másrészről pedig rettentően sápadt vagyok smink nélkül és a szemem is alig észrevehető úgy. Természetesen itthon, kirándulni és edzeni nem viselek sminket, mert feleslegesnek tartom. Szeretem a természetes szépséget és hiszek is benne, csak nekem nem áll jól, illetve nem mindig áll jól. Nyáron szuper, amikor egy kicsit le vagyok barnulva, előjönnek a szeplők, viszont a többi évszakban vállalhatatlannak érzem magam a fent említett alap smink nélkül. Egyébként érdekel a sminkelés, de nem igazán ástam még bele magam a témába. Csodálom azokat, akik gyönyörűbbnél gyönyörűbb árnyalatokat tudnak felvinni a saját vagy más arcára, főleg annak függvényében, hogy az arc adottságai alapján mi az, ami a legelőnyösebb az illetőnek. Egy jó, szép smink ugyanúgy tud adni egy önbizalomlöketet, mint egy szép ruha, vagy gondosan ápolt haj. Van, akinek szüksége van a külső önbizalmi megerősítésre és vannak, akiknek az önbizalom csupán belülről, önmagukból tud táplálkozni. Akármelyik csoportba is tartozol, nézz ki bárhogyan, ahogy szeretnél. A lényeg, hogy te érezd magad jól a bőrödben.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!