#sharingeconomy
Én egy személyes történetet hoztam a sharing economy kapcsán.
Jó pár évvel ezelőtt felsóhajtottam egy éjszaka: bárcsak újra több időt tölthetnék a szülővárosomban…!
Pár héttel később haza kellett költöznöm egy rettenet szakítás után, majd néhány újabb hét elteltével véglegesítettem a pozíciómat odahaza – egy drámai csonttöréssel. Az ember vigyázzon, mit kíván. 🙂
Persze egy munkamániás maximalistát ez még nem fog vissza, két nap szabival megoldottam a műtétet és lábadozást, aztán amint lehetett, a home office mellett feljártam újra a fővárosba.
De nem nagyon volt megoldható, hogy busszal-vonattal ingázzak, se az egészségem, se az ára miatt.
Úgyhogy körbenéztem, milyen lehetőségek adódnak és az Oszkáron találtam egy fiút, aki reggelente a közelemből indult és a megfelelő kerületbe ment. Hónapokig vele utaztam, és közben kibeszéltük a traumáimat, megismertem a családját, a kapcsolatát, a munkahelyi gondjait, a hobbiját, szenvedélyét.
Mondhatjuk, hogy ő beljebb volt a benzin árával, én meg egy sokkal előnyösebb közlekedési lehetőséget kaptam: win-win. De a ráadás az egészben ez az emberi oldal volt. Hogy megszerettem a hajnali utazást, mert biztonságban éreztem magam – azok után, amiken épp túlestem, ez hatalmas dolog volt.
Persze, mindig lehet félni, hogy visszaélnek-e az ember helyzetével, biztonságos lesz-e, ha ilyen megosztott szolgáltatást – fuvart, segítséget, szállást – vesz igénybe. A fő, hogy ne felejtsük el: mi, jó emberek vagyunk többen. Aki ártani akar, úgyis talál rá alkalmat, de a többség nem akar ártani. Ha biztosítunk magunknak alternatívát, tehát ki tudunk venni egy szobát, meg tudjuk venni a buszjegyet is, akkor nem leszünk sarokba szorítva, rossz érzés esetén lesz hova visszakozni. De a nagy számok törvénye alapján az az esélyesebb verzió, hogy valamilyen érdekes, pozitív, emberséges tapasztalattal leszünk gazdagabbak a sharing economy megoldásaival. 🙂
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
