#randompéntek #újcirkusz
#backbone #trafó #GravityandOtherMyths #gomcirkusz
Belecsöppenünk egy kezdődő próbába: átöltözés, ruhaválogatás, bemelegítés, gyors egymásra ugrálás kezdődik. Itt nincs elefánt, meg bohóc: 10 akrobata készülődik előttünk, gondtalanul nevetgélve, egymásnak kurjantgatva.
Köveket hurcolnak a színpadon, azoknak igazi súlyuk van. Felemelik, tartják őket, tíz embernek láthatod a megfeszülő, majd remegni kezdő izmait. Itt semmi sem olcsó, szenzációhajhász húzás, itt minden szenzációra érdemes valódi. Parafaszerű anyagot szórnak a földre, a szemek pattognak, mint a magok, kézbe veszik, söprik, elhajítják, utat rajzolnak bele.
Pillanatok alatt egymás vállán teremnek. A torony legfelső eleme büszkén mosolyog, aztán vigyorogva eszeveszett denszelésbe kezd, miközben két másik emberen áll. Az alsó tartóembert heccelni kezdik a többiek: megtart a vállán egy két emberből álló tornyot akkor is, ha a fülébe kiabálnak? És ha a hasfalát ütik? És ha meghúzzák a szakállát?
A következő nekifutásból pattan talppal a szembenálló mellkasára, mindketten elesnek. Rohanva újra nekiugrik, a másik elkapja és megforgatja a dereka körül, mintha csak egy bot volna, aztán kigurítja a lábai között a másik testét.
Az a fiatal, ausztrál lány megkér, hogy tartsam egy kicsit a sokkilós szikláját, úgy öleli, mint egy csecsemőt, rám bízza. Vagy félórával később rám néz a színpadról és érzem a reflektor fényét a bőrömön. Most épp egy blézert visel, egy hasonló szikladarabot tart a kezében.
Összekapcsolódik a tekintetünk és már nem is merek máshova nézni, amíg a többiek hajlítják, emelik, a torony tetejére vezetik, vagy az állkapcsánál megtámasztva tartják a testét. Mások vezetik, de a tekintete végig az enyém. Egy másik blézeres lányé, aki ugyanúgy cipeli a saját terhét. A végén, ha minden lépés jól sikerül, talán mindketten megszabadulhatunk tőle.
Aztán egyik lányt kezénél-lábánál fogva felemelik, négyen pörgetik és dobálják. Úgy forog a levegőben, mint egy tengeri csillag. Néha váltják egymást a fiúk, olyan ritmusban, hogy épp csak az utolsó pillanatban érjenek oda elkapni a zuhanó lány kezét, bokáját.
A kezek tartanak, a talpak tapadnak, akkor is, ha a szemek becsukódtak. Az összeszokott mozdulatok, a lélegzetelállító gyakorlatok akkor is gördülékenyen mennek.
A gerinc megnyúlik, hajlik, mégis, szilárdan tart. Emberi test az övéké is, nincsen itt semmi varázslat. Az elméleti lehetőség mindezekre ott van mindannyiunk testében. Csak míg mi hiszünk benne, addig őket nem tévesztik meg az ilyesféle mítoszok mint a gravitáció.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
