#randompéntek
#tojás
Azt mondták a lányok, hogy írjak a tojásaimról 🙂
Ugyanis 6 hónapnyi kitartó gondoskodás eredményeként a pipikéink végre valahára elkezdtek tojni. Huhú!!
Egy kicsivel több mint egy hete épp itthon voltam, amikor éktelen rikácsolásra lettem figyelmes. Szoktak kotkodácsolni a tyúkjaim, de ilyen kiabálást még sosem hallottam. Még ki is néztem, hogy mi történik, beszökött valami macska, ami esetleg épp öli a tikokat… de semmi gyanúsat nem láttam. Aztán délután, amikor szokás szerint kiengedtem a pipókat a kertbe, biztos, ami biztos alapon körülnéztem a tyúkólban… és ott várt… az első tojgli!
Rettentően boldog voltam, hiszen már egy hónapja árgus szemekkel lestük, hogy mikor válnak végre „nagylánnyá” a csajok. Igazság szerint a négyből kettőről tudjuk csak biztosan, hogy tojnak, mert eddig kettő volt a legtöbb tojás, amit egyszerre lepakoltak. Azóta minden nap csak egyet-egyet találok, szóval azt gyanítom, hogy felváltva tojogatnak, legalább ketten. Azért remélem, a következő hónap során egyre több és több tojáska vár majd a nap végén. 🙂
Sütöttünk már belőle rántottát, tükörtojást, tojásos portugál egytálételt és mind egytől egyig szép narancssárga színű volt. 🙂 Hamarosan meg szeretném sütni belőle az első piskótát, hogy rátegyem az egyetlen üveg baracklekvárt, amit a saját barackunkból készítettem a nyáron. Majd arról is beszámolok. 😉 Imádom a városi parasztkodást! 🙂
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!