Válassza az Oldal lehetőséget

#randompéntek #szerzőijog – Száva

2018.11.16.

#randompéntek #szerzőijog
2 éve karácsony előtt kiírtam magamból az összes, karácsonyi készülődés kapcsán valaha érzett frusztrációmat.

#karácsonyimártír

És úgy tűnt, hogy valamit eltaláltam, mert nagyon sokan tudtak hozzá kapcsolódni, pörögtek a lájkok és a megosztások. Emlékszem, mennyire boldogok voltunk a lányokkal, hiszen előző este még ötször kikértem a véleményüket, hogy a napokig csiszolgatott szöveg megüti-e a mércét.

Aztán valahogy elszabadult az egész. Random emberek levették az aláírásomat a szöveg alól és szimplán aláírták maguk, majd megosztották a több ezres követőtáborukkal, a saját szövegükként. Hirdetésmegjelenítésből élő álhír-oldalak vették át a szöveget, akik jó okkal elérhetetlenek. Megszűnt céges háttérrel rendelkező „magazinok” közölték sajátjukként. Akkor már csak kapkodtam a fejem, hogy mi ez az egész. Napokat dolgoztam rajta és egyszerűen elveszítettem a szöveget, átírt, eltorzított verziók kezdtek keringeni az interneten.

Elkezdtem üzeneteket írni, szépen kérni ezeket az oldalakat, hogy legalább a Húszon túlt tüntessék fel valamiféle módon – a legtöbbjüknek már fogalma sem volt az eredeti forrásról, amikor megkerestem őket, rögtön fel is tüntették a szerzőt, oldalt. Aztán voltak, akik közölték, hogy ne próbáljam magam így reklámozni, hogy a saját szövegünknél fel szeretném tüntetni a Húszon túlt – az ő oldala nem „reklámoz” senkit, csak a szövegeket másolja át. Ugyanezek azt is elmagyarázták nekem, hogy az interneten szerzői jog nem létezik, csak a könyveknél, mit képzelek, egyébként hogyan építette volna fel a tizenötezres követőtáborát. Voltak akik simán letiltottak és bájologva fogadták tovább a gratulációkat a kommentekben.

Azt hiszem ismerhettek annyira, hogy az igazságérzetem ezt nem bírta. Megkezdődött egy hatalmas munka: sablonlevelek, kérések, jogi bejelentések a Facebooknak és a Google-nek, mert a szerzői jog igenis létezik. Napi 3-4 órát ezen dolgoztam heteken keresztül és lassan elértem, hogy vagy feltüntették a forrást, vagy levették a szöveget minden nagyobb oldalon.

 randompentek-szerzoijog-húszontúl logó színesen
December 24-én reggel, anyukámékkal körbeültük az asztalt, kávéztunk, beiglit ettünk és emlékszem, hogy nem tudtam zokogás nélkül beszélni erről. Mert egyrészt mérhetetlenül hálás voltam minden egyes kommentelőnek és lájkolónak, hihetetlenül boldog voltam, hogy az emberek szerették és elgondolkodtak a szövegen. Másrészt az igazságérzetemen esett csorbát képtelen voltam elviselni: te gonddal létrehozol valamit, aztán jön egy másol-beilleszt Facebook hisztérika, elviszi, aláírja és még ki is oktat, hogy ez így van rendjén.

Tavaly már novemberben elindult ugyanez a kálvária. Tudom, csak napok kérdése, hogy idén mikor kezdhetem el újra ezt a gyomorgörccsel teli, mégis muszáj hadakozást. Lehet, hogy feleslegesnek és hiábavalónak tűnik, de úgy érzem muszáj valahol megálljt parancsolni ezeknek a hamis oldalaknak.

Egészen eddig, az elmúlt két évben nem írtam nektek erről, mert kellett idő, hogy valamennyire én is lehiggadjak. De szerettem volna megmutatni, hogy az elsőre jelentéktelennek tűnő, igénytelen, bölcselkedős kopipészt oldalak mennyi keserűséget képesek okozni.
Mikor megosztanátok valamit, a szöveg első sorát beírva a Google-ba elég gyorsan meg lehet találni az eredeti forrást: így biztosan nem kerültök kellemetlen helyzetbe, hogy Facebook Niki írását idézitek Charlie Chaplin soraiként.
A képeket és szövegeket összelopdosós, kattintásgenerálós oldalak a figyelmünkből élnek, a kattintást követő hirdetések betöltődéséből pedig havi akár több százezer forint bevételre tesznek szert. Kérlek, legyetek figyelemmel és ha lehet, ne járuljatok ehhez hozzá!

Nagyon szépen köszönöm!

– Száva –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #randompéntek írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum