#randompéntek
#remélemlegközelebbsikerülmeghalnod:)
Kedden végre eljutottam a „Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :)” című film vetítésére a Kino moziba. A vetítés ráadásul abból a szempontból is különleges volt, hogy a nézőknek volt lehetőségük beszélgetni a rendezővel, Schwechtje Mihállyal, és a főszereplő Esztert alakító Herr Szilviával. Sajnos ez utóbbi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, rég voltam ennyire bénán moderált beszélgetésen, rossz kérdésekkel és kihagyott ziccerekkel, szóval ezt illetően legalább nem maradtatok le semmiről. 🙂
A film dióhéjban egy gimnáziumi osztály, és azon keresztül a mai tinédzserek világát mutatja be elképesztően hitelesen. Három főszereplője Eszter, a kicsit fura és naiv, lila hajú, mangarajongó lány, Peti, a serdülő (szexuális) energiáit megélni képtelen, frusztrált és ezért mindenkire dühös fiú, valamint Beni, az osztály nagy pofájú, néha egészen bunkó menőcsávója. A történet szerint Eszter belezúg az angoltanárába, aki állást kap Londonban, ezért a családjával együtt elhagyja az országot. Indulása előtt azonban elküld egy levelet Eszternek, amiben megvallja, hogy különösen közel állt hozzá a lány, és szeretne kapcsolatban maradni vele. Eszter persze kap az alkalmon, elkezdenek beszélgetni, aztán skype-olgatni, még végül a tanár egyre többet és többet akar, miközben Eszter életébe beköszönt a valódi szerelem…
Eddig a pontig egy egészen átlagos, bár jól kivitelezett tinifilmet kapunk, itt viszont egy zseniális csavarral teljesen más megvilágításba kerül a fő konfliktus. Ezt viszont nyilván nem mondom el, mert akkor odalenne a meglepetés a moziban. 🙂 Annyit mondhatok, hogy mi már épp kezdtük elunni magunkat, amikor beindult a film, és egészen a végéig nem eresztett egyikőnket sem. Volt itt minden, ami a mai kamaszok életét megnehezíti vagy legalábbis megkülönbözteti a mi generációnktól: bénázgatós első szerelem, online szociális élet, online bántás (direkt nem a bullyingot használom), a jelenséget értetlenül figyelő szülők, csonka családok, prosztó tiniszleng és még megannyi fincsiség.
Mégis számomra azt volt a legizgalmasabb látni, hogy mennyi feszültség tud felgyülemleni ezekben a tiniközösségekben. Ez persze nem újdonság, a mi időnkben sem volt fenékig tejfel tizenévesnek lenni. De úgy érzem, manapság többféle inger éri a fiatalokat, sokkal több féle forrásból, miközben sokkal több elvárásnak kell megfelelniük, és közben szinte semmilyen segítséget nem kapnak, hogy megbirkózzanak ezekkel a régi-új kihívásokkal. Úgy látszik, van, ami nem változik…
Ezeknek a megfejtésében a film sem lesz segítségünkre: nincs ugyanis szájbarágós befejezése, ami egyesek szerint az egyik nagy erőssége a filmnek. Az én véresszájú feminista lelkem viszont eléggé megkövetelt volna valamiféle választ, hiszen azért elég súlyos események történnek a szemünk előtt, konkrétan több büntetőjogi kategóriát is kimerítünk a film végére.
Annak nagyon örülök, hogy az áldozathibáztatást sikerült a filmnek elkerülnie, sőt, beszél is róla bizonyos értelemben, viszont a másik oldalról nem kapunk egy konkrét felelőst. Értem én, hogy így gondolkodtat el a film, hogy ez egy eszköz, csak meglehetősen bosszant, hogy ahogy az életben is magukra maradnak a vétlen (női) áldozatok, úgy a film sem kínál semmiféle feloldozást Eszternek, akivel meglehetősen súlyos visszaélések történnek meg. Ezáltal nekem egy kicsit szerecsenmosdatóssá válik az amúgy tényleg kiváló történet.
A film egyébként a Filmalap támogatása nélkül készült, pedig messze-messze jobb, mint az 1 milliárddal(!!) megtámogatott Pappa Pia, hogy csak egy borzalmat említsek a közelmúltból.(Disclaimer: természetesen van csomó jó film, amit a Filmalap támogatott. Azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy egy csomó jó filmet viszont nem, miközben néha meglehetősen pocsékakat igen.) Egy szó, mint száz: menjetek el a moziba és a jegy megvásárlásával támogassátok az ilyen és ehhez hasonló kiemelkedően fontos témákat feldolgozó alkotásokat. Éljen a jó magyar film!
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
