#randompéntek #mindennapbeintek #énehheznemértek
Amikor általános iskolás voltam, elkönyveltük, hogy nem értek a matekhoz, a fizikához, a biológiához, a kémiához, a számítástechnikához. Én „nyelvi speces” voltam.
Felnőttként sírva fakadtam a bevétel-kiadás mérlegemen, a repjegykereséstől, a debriefingtől, a francia nyelvtől, a nemzetközi telefonhívásoktól és még annyi mindentől.
Fogalmam sincs, mikor történt, de egyszer csak elegem lett abból, hogy önmagamat korlátozom.
Azóta, ha valami nehezen megy, de fontos számomra, prioritás lesz, hogy megtanuljam.
Állítólag már alig van akcentusom franciául, pedig egy teljes évig a számba tettem az ujjam, ha „R” betű volt a szóban és befogtam az orrom, hogy néhány hangot helyesen ejtsek ki.
Pénzügyi workshopon jártam, átrágtam magam két pénzügyi oktatókönyvön. Megtanultam, mi a kamatozó kincstárjegy, melyik a legelőnyösebb lakástakarék, hogy működik a megtakarítás és a pénzügyi tervezés. Pár éve még minden hónap vége sírás volt.
Jövő héten Dániában tartok egy workshopot a „debriefingről” (összefoglaló beszélgetés nem-formális tanulási foglalkozások végén). Még emlékszem arra a forrócsokizásra Balázzsal 2010-ben, ahol fél óráig türelmesen csak azt várta, hogy kinyögjem, mi a célom a megtervezett foglalkozással (azaz mire megy ki a „debriefing”).
Ez csak néhány példája annak, ahogy #mindennapbeintek annak, hogy #énehheznemértek.
Idő, energia, néha pénz befektetése szükséges, de nincs olyan, amit ne tudnék megtanulni, ha igazán szeretném és van értelme, azaz közvetlen haszna az életemre.
Ti mit tanultatok meg, amire büszkék vagytok?
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!