#randompéntek
#metrofora
Egyszerűen imádom a reggeli metrókocsik álmos sokféleségét itt, Lisszabonban.
Az Orientén felszállva a piros vonalra barátságosan vegyül a repülőtérről a városba igyekvő korai turisták és a helyiek tömege. Nagy utazóbőröndök és kicsi uzsonnás táskák keverednek, miközben nem számít, hogy turista vagy-e vagy helyi, csak az, hogy te is a fáradt táskatulajdonosok közé tartozol. Végső soron a helyiek csapata sem egységes. Vannak köztük tősgyökeres lisszaboniak, nem tősgyökeres lisszaboniak, portugál ajkú bevándorlók, meg a nem portugál ajkú bevándorlók, mint én. Imádom, hogy minden kocsiban a hófehér svéd turistától az ébenfekete afrikai másodgenerációs bevándorlóig minden bőrszín megjelenik a palettán. Turbánok, kufik és szebbnél szebb kendők keverednek a haspólós, szaggatott nacis, tornacipős egyvelegbe.
Ma reggel a metrón velem szemben ülő lány felpattant, hogy átadja a helyét egy fekete bőrű kétgyerekes anyukának. Én is kapcsoltam és felálltam, hogy a nagyobbik kisfiú is le tudjon ülni. Volt vagy 7 éves a kissrác, de még ő győzködött, hogy nem kell felállnom – persze én győztem, így tovább játszhatott az öccsével. Felállva vettem észre, hogy a mellettünk levő ajtónál egy leszbikus pár épp szerelmes búcsút vesz egymástól a nap hátralévő részére.
Szeretem így kezdeni a reggelt. Tökéletes metaforája ez egy olyan közösségnek, amiben élni szeretek és amiben élni szeretnék – Magyarországon is. Nevezhetnénk metroforának is.
– Dóri –
Kép forrása: Sara Matos / Global Imagens
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
