#randompéntek #laboroergosum
Az egész életem, sőt a családom életét is meghatározza a „dolgozom, tehát vagyok” hozzáállás.
Ha trauma ér, dolgozom, munkaterápiával élem túl a nehéz napokat. A csonttörésemet és az altatással járó műtétet 2 nap szabadsággal oldottam meg – nem mártírkodásból, túlélésből. A gyászt idén egy új céges szolgáltatás bevezetésével kezeltem. Abszurd, ugye?
Ha felzaklat valami, simán előveszem a céges maileket, vagy hazaérve odaülök a gép elé: a rendszerezett feladataim segítenek megnyugodni és megemészteni a történteket.
Bár a függőség öröklődése vitatott, de magára a függőségre, a keményvonalas attitűdre való hajlam öröklődése azért jobban alátámasztott. Hát amíg másnak nyaraló jut… :), mi ezt a hajlamot örököltük, mind a két ágról. Szomorú családtörténet ez, ahol akad mindenféle szerből és az ezekhez kapcsolódó rengeteg traumából, halálból is bőségesen, sajnos.
Egy jó évtizede figyelem és tapasztalom, hogy akkor nyugodhatunk meg egy családtag kapcsán, ha megtalálja a munkáját. Ha a meló adott, akkor az mércét, stabilitást ad az életünkhöz, szorgalmasan, maximalistán, keményvonalasan dolgozunk.
Néha maguk alá temetnek, néha felemelnek a tevékeny munkanapok, de a legfőbb, hogy életben tartanak.
A munka célt ad, elfoglaltságot, sikerélményt, önbecsülést, kiteljesedést, kapcsolatokat.
Egy rossz munkahely, egy kellemetlen közösség átmenetileg könnyen elfeledteti velünk ezt, az egészségünk megromlása pedig egy pillanat alatt elveheti tőlünk. Én egy kicsit ünnepelném ma a munkát, a jó munkát, ami erőt ad.
Elmeséled, hogy a te életedhez mit ad hozzá a munka? Beszélgessünk együtt egy kicsit róla! 🙂
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
