#randompéntek #közeltávol
köz, táv, közel, távol.
egymástól és magunktól.
fizikai nonszensz, amikor a mérhetetlen távolságunk pillanatok alatt válik egzakttá?
– soha nem voltál távolabb, mint mikor ott láttam magam a szemedben.
– olyan messze elengedtél, kontinensnyi messze, hogy ennél közelebb már aligha kerülhetünk.
– foghíj vagy kötés köztünk a más nyelv, az évek és a kilométerek?
– ülünk-e majd harminc év múlva egy asztal mellett, s ha igen, vajon együtt vagy külön-külön világokban?
– 10 év elteltével látlak most újra és a szívem csücskéről lóbálod a fránya tornacipődet, még mindig. mintha semmi nem változott volna.
holott változott. megszületett az igényem a saját térre, időre.
gyenge, csíra, kezdemény, de már utat tör magának, megingathatatlanul.
ha nem adod meg? csak szólok, ő már marad.
korábban nem volt ilyen vágyam.
össze akartam olvadni azzal, aki mellettem volt. hagyni a külön életeket és csak a közöst élni!
olvadásnak indult… csúnyán odakozmált.
olyan nehéz látni a saját igényemet, a másikét, a miénket.
megfogalmazni. befelé, kifelé.
hanggal kimondani. kiállni érte.
odaadni, amit a másik kér, anélkül, hogy magadból vágnál.
szép erre a szó: összecsiszolódni.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
