#randompéntek #ittmaradtam
Az a helyzet, hogy a barátnőim közül szinte már csak én élek az országban. A kiköltözésről már sokan sok helyen írtak, van is mit. Én most arról mesélek neked, hogy milyen itt maradni.
Németországból kapom a karamellás kekszet, Franciaországból a sajtot, szinte mindenhol van egy kanapé, ahol alhatok, ha arra járok. Viszont amikor egy hosszú munkanap után jó lenne inni egy sört, akkor nagykörben kell a facebookon castingolni. Vagy hetekkel, hónapokkal előre szervezkedni.
Rémlik a Jóbarátok Central Perkje? A hely, ahol együtt lógnak reggel, este, meg napközben? Na, ez nálunk egy chatszoba lett idővel. Az első években pont olyan volt, mint egy kávézó. Aztán egy idő után már csak én üldögéltem ott egyedül. Vagy szaladgáltam a kávéskancsóval fel-le, hogy valaki még…? A fókuszok kívülre kerültek és ez már messze volt tőlem. Nekem is el kellett fogadnom, hogy a híreket megosztjuk, de a mindennapos csacsogás már nem megy. Az eleve eltérő igényeket hamarabb felnagyította a távolság.
Amikor azt a jó kis blézert vagy azt az ultrameleg thermoharisnyát lenézem valamelyikükről, akkor azt hótziher, hogy Dániában vette átutazóban vagy Spanyolországban egy kis butikban. Sok szerencsét, Száva!
A születésnapom estéjén egyedül ültem otthon és koktélos pohárból ittam a cidert. Jöttek facebook üzenetek, meg képeslap. Nem felejtettek el, csak már nincsenek itt. Fennáll az a komikus helyzet, hogyha egyszer én is elindulok, a szűk családon kívül már nem nagyon lesz kit itthagyni.
Az ünnepeket együtt töltjük. (Elkezdték a lányok összehangolni a külföldi és az itthoni karácsonyok ritmusát.) Ilyenkor általában angolul beszélgetünk a négy-ötnyelvű társaságra tekintettel. Ultrajó, ahogyan ez működik: olyanok a választott párjaik, akik gond nélkül beolvadtak közénk. Ha csak csajok dumálunk, akkor úgyis olyan beszédtempóra váltunk, hogy azt a magyar fiúk se tudják követni…
Ajándékozásnál a kézipoggyászban elvihető méret az egyik szempont, de átgondoljuk azt is, hogy, belefér-e majd a meglepetés abba az egy-két bőröndbe a következő költözés során. Ami nem fér el ilyenkor, azt elboltoljuk: így lett szárítóm, korcsolyám, kabátom.
Egyébként marad a Skype. Csoportosan. Kettesben, főzés közben. Néha szinkronban filmet nézve. Hajnal kettőkor a kijelzőnek távsírva Portugáliába egy szakítás miatt.
Persze szereztem új barátokat is. De összehasonlíthatatlan azzal a 10 év alatt megszerzett összhanggal, amikor ők egy elnyelt sóhajt is értenek.
Néha tényleg nagyon nehéz, körülményes és magányos dolog így élni. Ezek újfajta problémák és újfajta megoldásokat és szokásokat követelnek tőlünk. De az biztos, hogy ezeken a barátságokon már nem fog ki pár ezer kilométer. Bármennyire is szétszóródunk a világban, bármi is történik, számíthatunk egymásra.
Aztán úgyis lepereg az a néhány hónap és újra itt lesznek velem, karácsonyi csokis kekszet tömünk magunkba vagy egy újabb nyáréjszakát vihogunk végig, míg a szentjánosbogarak és a borospoharak repkednek körülöttünk!
🙂 – Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
