#randompéntek
#harminc
A lány a fürdőszoba tükör előtt állt és fésülte a vizes haját. Szeretett vele bíbelődni: sampon, balzsam, alkalomadtán egy kis hajpakolás. Hajának különös képessége volt: ha úgy akarta, természetes hullámos-göndörséget tudott adni neki egy kevés hajhab alkalmazásával, de ha olyan kedve volt, kifésülte a loboncot és egy gyors szárítás után hajvasalóval kiegyenesítette. Jó játék volt a frizurájával bíbelődni.
Aznap a göndör mellett döntött, és három marék hajhab alapos fejtetőbe masszírozása után a diffúzor segítségével textúrát adott sörényének. 15 perc, közepes fokozaton, fejjel lefelé szárítva. Az eredmény kusza volt, de ebben az esetben ez volt a kívánatos végállapot. A lány elégedetten igazgatta a frizurát a tükörben, amikor megcsillant valami. „Mi lehet ez?” – kérdezte magától és kíváncsian elkezdte keresni a rejtélyes csillogás forrását. Lelkes kutakodása azonban hamarosan elképedésbe fordult át.
Egy ősz hajszál volt az. Az első. Épp a harmincadik szülinapja után pár nappal.
Gyökerestül eltávolította a hajszálat, közelebbről is megvizsgálva, hátha tévedett, hátha csak a lámpa fénye tévesztette meg. De hiába. A hajszál bizony fehér volt, mint a hó.
„Szóval hivatalosan is öreg lettem.” – jegyezte meg magának kissé csalódottan.
Vett egy nagy levegőt és bement a hálószobába. Kinyitotta a komódajtót és előtúrta a családi albumot. Megkereste benne a kincses borítékot: édesanyja ebben őrizte az örökkévalóságnak a kórházi azonosítóját, az első tejfogát és az első szöszke hajtincseit. Azok is fehérek voltak, de mégsem hasonlítottak a mostaniakra. Egy harmincéves test legelső és jelenleg legutolsó emlékei.
„Itt jó helyen leszel.” – Mondta, majd bemutatta 1 éves hajszálait a 30 évesnek. Érdekes találkozás.
„Rohan az idő.” – gondolta.
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!