#randompéntek #futás
Októberben elkezdtem rendszeresen futni. Beneveztem egy decemberi versenyre, így amikor kevésbé éreztem magam motiváltnak a mozgáshoz, akkor is ott volt a húzóerő. Hiszen, ha már befizettem a nevezési díjat, ne hagyjam elveszni, hogy ellustálkodom.
Ezért elhatároztam, hogy minden héten lefutok egy bizonyos távot. Lényegtelennek tartottam, hogy három vagy öt futásból lesz meg, illetve azt is, hogy milyen gyorsan futok. A lényeg az volt, hogy futva és ne sétálva tegyem meg. Bizonyára a futóedzők fogják a fejüket, hogy ez nem éppen a leghatékonyabb felkészülési mód. Ennek ellenére nekem segített elérni a célomat.
Decemberben sikerült végigfutnom sérülés nélkül az első felnőtt futóversenyemet.
Az edzéseim kezdetekor még öt percnyi folyamatos futás is kihívásnak bizonyult, aztán elég gyorsan eljutottam oda, hogy akár két órányi folyamatos futást is véghez tudok vinni. Hihetetlen, hogy a test hogy alkalmazkodik, amikor rendszeres kihívások elé állítják.
Ami viszont a legfontosabb eredménye volt a felkészülésnek, az a lelki fejlődés.
Végre sikerült elengednem azt a szorongást, ami korábban minden sportoláskor körbevett. A fókuszpont végre csak magamon volt és nem másokhoz képest magamon.
Már nem érdekelt, hogy a harmadik futó húzott-e el mellettem. Hiszen lehet, hogy ő tíz éve fut, az is lehet, hogy ő éppen egyéni rekordot dönt és így tovább. Régen, amikor elmentem a Margitszigetre futni, mindig úgy éreztem, hogy biztos megmosolyognak a hátam mögött, ahogy lassan szedem a nem éppen futóalakhoz tartozó lábaimat.
Aztán rájöttem, hogy senki nem mosolyog meg, főleg a futók nem. A legkisebb kör, a legkevesebb testmozgás is számít. Minden mozgás jobb, mintha a kanapén vagy a széken telefont nyomogatva töltenénk az időt.
Így, hogy elengedtem ezeket a negatív gondolatokat, a testem is egyre jobban hozzászokott a kihívásokhoz, a futás is egyre inkább örömtelivé vált és boldogan, az elégedettség érzésével zárhatom az edzéseimet.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
