Válassza az Oldal lehetőséget

#randompéntek #familyislove

2017.04.20.

#randompéntek #familyislove Az elmúlt két hónapban tobzódtam a szuper magyar alkotásokban. Először megnéztem a Mindenki című rövidfilmet, ami nyilván számomra is megható volt, mind a története, mind pedig a sikerei révén. Pár héttel később a Trainspotting második részét szemeltem ki, de épp elfogyott rá a jegy, így nagy-nagy szerencsémre a Testről és lélekről című film egyik első vetítésén vehettem részt. Egyszerűen hetekig rabul ejtett Enyedi Ildikó filmje.

Napközben gyakran eszembe jutottak bizonyos részletei, és természetesen Laura Marling is nagy kedvencemmé vált. Ezek után már nem számítottam semmi eget rengetőre, ezért gondoltam, keresek valami könnyed élvezeti értékkel bíró sorozatot.

Így jutottam el az Aranyéletig. Könnyednek nem igazán nevezném, viszont ennek ellenére viszi magával a nézőt. Egyrészt annyira kellemes volt látni egy magyar sorozatot, ahol a párbeszédek tényleg olyanok, mint a valós életben. Tetszett, hogy rengeteg olyan budapesti hely is megjelent benne, ahol már én is jártam. A fő karakterek és a velük történő események teljesen emberiek, kiszámíthatatlanok és mégis hihetőek. Nincs egy igazi jó és rossz szereplő, mindenki mindenkivel és mindenki mindenki ellen van. A mai felső tízezerről és az ottani kapcsolatrendszerről is egy olyan képet fest, ami számomra, mint kívülálló, teljesen elképzelhető. Ez a sorozat odaláncolt a monitor elé. Kíváncsian várom, hogy lesz-e harmadik évad. Ajánlom, de azt tudni érdemes, hogy vannak benne erőszakos jelenetek is, így ha egy nyugodt, békés sorozatra vágynál, akkor keress inkább mást.

– Zsuzsi –

Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #randompéntek írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum