#randompéntek #életzsonglőr
Ott ültünk hatan, valaki sírt, valaki mosolygott, valaki maga elé meredt. Megint egy pillanat, amikor realizáltuk, micsoda életzsonglőrnek kell lenni, hogy mindent kézben tartsunk.
Mi is lenne az húszon túl?
Kellene egy biztos egzisztencia.
Motiváló, perspektívát adó karrier.
Erőtől kicsattanó, csinos test.
Egészséges, szeretetteljes párkapcsolat.
Egy mosolygó kisbaba és/vagy egy vidám háziállat.
Csak éppen egy nap mégsem kaptam meg azt az állást. A macskám megint megbetegedett. Ez tényleg szerelem vagy egy újabb önáltatás? Beszálljak végre a rezsibe, akkor is, ha lenullázódom, vagy hagyjam a pasira, hogy kifizesse? Nem kellett volna megenni már azt a palacsintát.
Másnap azonban a gyerekem az ölembe bújik és nagyot nevet mikor felismer. A párom és a cicám vacsorával és szeretettel várnak. A másik cégtől mégis visszahívtak, s bár a pénz ugyanannyi, a csapat sokkal szimpatikusabb. Ma én intéztem a nagybevásárlást, 50 EUR.
Úgy gondolom, hogy mégiscsak erről szól az egész, a zsonglőrködésről. Hogy egyszer az egyik labdám fent, a másik lent. Aztán cserélnek. A lényeg, hogy mindet kézben tartom és szép az összkép
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!