#randompéntek #digitálisdetox
Február óta igyekszem több időt adni magamnak az interneten kívül. Mindig úgy gondoltam, hogy a munkám és az érdeklődési köreim, valamint a családommal való kapcsolattartás miatt érdemes folyamatosan online lennem. Februárban viszont úgy éreztem, hogy a sok előnye mellett gyakorlatilag folyamatos szorongást okoznak az értesítések és hírfolyamok.
Egyrészről képtelen voltam elválasztani a „munka-énemet” a „szabadidős-énemtől”. Azon kaptam magam, hogy egy mély beszélgetés közben is rápillantok az emailekre. Ez többször teljesen kibillentett a pillanatból.
Másrészről a kreatív folyamatok sokkal hosszabbra nyúltak és kevesebb élvezetet adtak, mint pár évvel ezelőtt. Nagyon nehéz például egy Húszon túl posztot három-négy részletben megírni…
Harmadrészt folyamatosan azt éreztem, hogy kimaradok valamiből, hogy nem elég, amit elértem, nem jó, ahogy csinálom. Mások életét követve nehéz a sajátomat sikeresnek és boldognak érezni.
Így hát:
1. Kikapcsoltam minden értesítést a telefonomon és a laptopomon is. Időkereteket jelölök ki, amikor emailekre és Messenger üzenetekre válaszolok.
2. Értesítettem a kollégáimat, a családomat és a barátaimat, hogy sürgős esetben telefonon és Whatsapp híváson keresztül érnek el. (Utóbbira a külföldi hívások miatt van szükség.)
3. Este a kis nappali sarkomban teszem töltőre a laptopot és a telefonomat, nem viszem az ágyba őket. Már hetek óta minden este olvasgatok vagy D-vel beszélgetek inkább.
Nem állítom, hogy mindig egyszerű letenni a telefont és lekapcsolni a laptopot, de körülbelül 3 perc kell, hogy elfeledkezzek róluk és élvezzem az általam kijelölt #digitálisdetox időszakot.
Ti próbáltatok már hasonlót?
– Vica –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!