#randompéntek #családitörténet

Hétvégén eltemettük a nagymamámat. Olyan szép verset sikerült találnom az eseményre, hogy szeretném megosztani veletek.
A temetés másnapján lefőztem egy nagy bögre tejeskávét és nekiálltam egy hónapok óta rám váró olvasmánynak: annak a csomag levélnek, amiket Édesanya írt a Maminak ’87 és ’92 között.
Én ’88-ban születtem, s mint kiderült, “Csutka” néven futottam a pocakban.

A sorokat olvasva furcsa érzés meglátni önmagam a szüleimben, a nagyszüleimben… Pedig milyen sokáig harcoltam, hogy én egy különleges egyedi kis teremtmény legyek! Érdekes, hogy a személyes történetek igazából nem értelmezhetők teljesen önmagukban, hanem a családi történetek metszetében is meg kell vizsgálnunk őket.

randompentek-csaladitortenet-vica levelek gyertya

 

“A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog…
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám – emlegesd fel
A nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben – egészen közel. Nincs semmi baj.”

(Henry Scott)

– Vica –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #randompéntek írásunkat is!