#randompéntek #az #it #filmajánló #csakegykicsispoiler
Az a típusú ember vagyok, aki élénk fantáziával van megáldva, egy-egy rémisztő jelenettől hetekig parázik, újraéli az álmaiban, etcetera. Szóval nem vagyok túl nagy horrorrajongó, megspórolom magamnak az élményt.
Az Az körüli hype hatására mégis beültünk a moziba egy hosszú, fárasztó munkanap végén, “ennél rosszabb már nem lehet” jeligére. Az első néhány jelenet belém fagyasztotta, amit csak lehetett, utána már csak mély, hasi légzéssel és combokon pihentetett, kinyújtott kezekkel vártam a tetőpontokat. Aztán ez a film megmutatta, hogy okos. Az ijesztgetős kliséken túl olyan veszélyekre hívja fel a figyelmedet, amitől képtelen vagy megóvni a gyerekeket, és jóval hátborzongatóbbak és elkeserítőbbek, mint egy fantáziabohóc.
Egy nagyon szépen felépített drámával van dolgunk: a gyerekek valódi félelmei, jogos rettegései összefonódnak és képzeletbeli szörnyekben manifesztálódnak. A filmben, ahogy a valóságban is, igazából nem a fantáziaszülte teremtmények, a leprás zombik és a vérengző bohócok bántják a gyerekeket, hanem a felnőttek. Azok a szülők okoznak nekik fájdalmat, nyomorítják meg őket, akik felelősséggel tartoznának értük, és akikre nem számíthatnak. Azoktól kéne megvédeniük magukat, akiktől zsigerien, ősi bizalommal a védelmet várnák. És ez túl nagy feladat: darabokra szakadnak benne testek, lelkek, mindent befog a vér és a vakság.
Ezek azok a sérülések, amiken aztán élethosszig nem lehet túljutni – maximum eltesszük őket egy magas polcra, ahova ritkán nézünk, és örülünk, ha nem hagytak a személyiségünkön helyrehozhatatlan nyomokat. Nem lehet őket folyton, minden nap bámulni, és sajnálkozni felette, mert mellette ott van a barátság, a játék, a szerelem és a nevetés is az életünkben – meg kell birkózni ezzel a kettősséggel. Ezt teszik ezek a kiskamaszok is a történetben, teljesen életszerűen: oltári dumákkal savazzák egymást, tekernek a bicókkal, megpróbálnak kezdeni valamit a nyári szünettel, szerelmesek lesznek és rájönnek, hogy bármit is csinálnak, minden félelmen segít az, hogy együtt vannak és összetartanak.
Persze a konklúzión nem változtat: ezektől az életre szóló traumáktól nem védte meg őket senki, ahogy minket se és ahogy mi se tudjuk megvédeni a mostani gyerekeket. Számomra az Az egy kegyetlen film, de nem a horrorisztikussága, hanem a kínos realizmusa miatt.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
