#randompéntek #anemaznem #metoo
Még a nyár során indított egy kampányt a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldal az utcai beszólásokkal, zaklatásokkal kapcsolatban. Már akkor, a kommenteket, történeteket olvasva én is felidéztem magamban pár olyan esetet, amik berögzültek az emlékeimbe, de valahogy mégsem írtam le, mondtam el senkinek. A jelenlegi #metoo kampány pedig még inkább felhívja a figyelmet arra, hogy világszerte probléma az, hogy az emberek privát szféráját más személyek nem tartják tiszteletben. Férfiak és nők, lehetnek bármelyik oldalon. Ez a hatalomról és arról szól, hogy valamelyikük a másik felett áll, és a zaklató szerint megteheti azt, hogy ráerőlteti a másikra az akaratát, akkor is, ha a másik fél azt egyértelműen elutasítja. Megosztok veletek pár történetet, ami személy szerint velem történt. 1. Ötödikes lehettem, mert már a felsős épületbe jártunk az osztálytársaimmal. Az egyik srác az osztályomból mindig a fenekemet fogdosta vagy akarta megfogni. Tisztán emlékszem, hogy rengetegszer megkértem, hogy hagyjon békén. Volt, hogy már menekültem, arrébb löktem, végül egyszer nagyon ágyékon rúgtam, mert nem hagyta abba. Akkor azt állította nekem, hogy eltörtem az ágyékcsontját, és hogy emiatt nagy bajba fogok kerülni. Ezek után nagyon sokáig féltem, hogy elmondja a tanároknak, a szüleinek vagy az én szüleimnek, hogy én bántottam. Nem gondoltam volna, hogy bárki is megértené azt, hogy miért rúgtam meg. Utólag visszagondolva lehet, hogy szólnom kellett volna egy felnőttnek, de akkor, ott, nem tudtam megfogalmazni, hogy az állandó tapogatás miért zavar, miért éreztem jogosnak az önvédelmet. 2. Házibuliban voltam és spiccesen elfeküdtem egy üres szobában egy ágyon. Egyébként is már késő volt, szóval akár aludni is aludhattam volna, de csak bementem megpihenni. Egy iskolatársam bejött mellém és szó szerint mellém feküdt és megpróbált rám mászni. Nem tudom mit gondolt. Főleg, hogy nem is igazán ismertük egymást. Semmi korábbi kapcsolat nem volt köztünk. Szerencsére nagyon gyorsan felugrottam és kirohantam a szobából a kinti társaság védőszárnya alá. Azóta sem beszéltem a sráccal. 3. Egy couchsurfer lánnyal mentünk el bulizni Budapesten, amikor is az utcán sétálva mellénk szegődött egy magas srác. Elkezdett velünk beszélgetni, ahogy mentünk vissza a körút felé az üres utcán. Egy idő után egyre közelebb próbált férkőzni hozzánk, és mondta, hogy tartsunk vele, menjünk ide, menjünk oda. Mi kedvesen hárítottuk, hogy már más tervünk van. Ezután megpróbált megfogdosni, de ellöktem a karját, hogy ne érjen hozzám, hozzánk. Ettől ő dühbe jött és ide-oda lökögetett, míg végül kilökött az úttestre. Szerencsére nem jött éppen egy autó sem akkor. Ekkor elkezdtünk kiabálni, hogy hagyjon minket békén és most azonnal hívom a rendőrséget. Akkor hagyott magunkra, amikor a telefon a kezemben volt. Emlékszem, hogy fogalmam sem volt, hogy mi a rendőrség telefonszáma és nagyon féltem, hogy mi lesz, ha nem fog megijedni attól, hogy ráhívjuk a rendőröket. Pedig mi ketten voltunk, ő meg egyedül. Szerencsére hatásos volt a terv és arrébb állt. 4. Az egyik leglehetetlenebb helyzetbe akkor kerültem, amikor elmentem egy nőgyógyászati vizsgálatra. Utálom ezeket a vizsgálatokat, emiatt mindig egészen feszült vagyok előtte és közben is. Az orvos úgy gondolta, hogy ezt kompenzálandó, ha elkezdi simogatni a vádlimat, majd biztosan ellazulok. Egyszerűen nem tudtam mit reagálni a helyzetre. Az orvos pedig mintha a világ legtermészetesebb dolgának tartotta volna, hogy egy betegét simogatja vizsgálat közben. Soha többet nem mentem vissza hozzá, direkt átkértem magam egy másik orvoshoz, hogy véletlenül se találkozzak vele még egyszer. Tehetetlennek, megalázottnak és kiszolgáltatottnak éreztem magam akkor és most is, ahogyan visszagondolok az esetre. Ezeket az eseteket nem tartom igazán kirívóaknak, szerencsére ezeknél komolyabb velem nem történt. Természetesen én is, mint nagyjából minden lány ismerősöm, átéltem rengeteg tapogatást, beszólogatást, utánafüttyögést az utcán, koncerteken, tömött közlekedési eszközökön. Általában mégsem beszélünk erről igazán, mert sajnos megszokottá vált. Emlékszem, ahogy egyszer felvetődött ez a téma pár barátnőm között, és mindenkiből csak úgy ömlöttek a történetek a kisebb, nagyobb mértékű zaklatásokkal kapcsolatban. Nagyon szomorú. Nem is tudom, hogy a figyelemfelhíváson és az oktatáson kívül lehet-e ezekkel a helyzetekkel valamit kezdeni.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
