Válassza az Oldal lehetőséget

#randomhét – Dóri

2019.11.11.

#randomhét
Mi másról is írhatnék, mint a kis csodánk, Ellie érkezéséről. 🙂
Talán emlékeztek, hogy egy pármilliószor említettem már, mekkora kutyabolond is vagyok és voltam világ életemben. Hát, úgy fest, imáim meghallgattattak (vagy csak bejött a fülrágás L-nél ;P ) és két héttel ezelőtt elhozhattuk Eleanor Rigby-t, a mi kis Ellie-nket a Border Collie Fajtamentéstől.

Pont jól jött ki a lépés, mert épp szabadságon voltunk L-lel, így volt időnk az első napok nehézségeinek kipihenésére. Szerencsére nagyon okos kiskutyánk van, aki már a harmadik éjszakáját csöndben végigaludta, és ezt a jó szokását azóta is tartja 🙂 Este némi rosszallással, de tudomásul veszi, hogy alvóidő van, elkullog a helyére, és reggelig meg se szólal.
Sajnos, a szobatisztulás nehezen megy, valamiért nem rakta még össze a kis fejében, hogy szóljon, ha ki kell mennie, de bízunk benne, hogy ez is már csak napok kérdése. Ennek ellenére az ül, fekszik, ereszd parancsokat már nagyon ügyesen teljesíti, és bár látszik rajta, hogy nem ért vele egyet, de a „nem!” felszólításnak is engedelmeskedik (egy kis könyörgés után, persze).

Egy hét alatt meghízott 2,4 kilóról 3,2-re, és már csak egy oltás választ el minket attól, hogy végre vihessük magunkkal sétálni. Nekem a sétáltatás a kutyatartás non-plus-ultrája, majd megőrülök, annyira várom, hogy végre pórázon mehessünk vele A-ból B-be. Szeretnék már büszkén végigvonulni vele az utcán, hogy igen, ez a jól nevelt szépség bizony az enyém. Végre nem én fogom mosolyogva bámulni mások kutyáját, hanem mások fogják az enyémet 🙂 Mondjuk így is hozzuk-visszük a hordozójában – a munkahelyünk kutyabarát, és hát akárhányszor bejön, mindig Ellie a sztár. Nagyon örülök neki, hogy ilyen sokféle inger éri már ennyire kis korában, és hogy mindenkitől ilyen sok pozitív megerősítést kap. Nagyon szereti az embereket, végtelenül barátságos és önálló: többször előfordult már, hogy nem találtuk a kutyát a helyén, mert mire kettőt pislogtunk már meghívta magát valamelyik osztályra 🙂 Ilyenkor csak a magas frekvenciájú, nyünnyögő hangokat kell keresnünk és fél perc alatt megtaláljuk az elveszett állatot 🙂

Nagyon remélem, hogy kiegyensúlyozott, magabiztos és szívesen együttműködő felnőtt kutya válik majd belőle. Érzem, hogy sokra visszük még együtt 🙂 Nagy terveim vannak Önagyságával 😉

– Dóri –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #randomhét írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum