#rabokvagyszabadok
Végre itt a tavasz, nem kell már a négy fal rabságában lenni vagy a fagyos hidegben ücsörögni a játszótéri hintákon. Annyival másabb nyitott ablaknál, madárcsicsergés mellett eltölteni egy délutáni pihenést, miután kint a szabadban eltöltöttünk négy órát. Nem csak fizikailag érzem magam szabadabbnak, hanem lelkileg is. Üdvözöllek tavasz, vártalak már. Vártalak már, hogy hozd a változást, az újdonságot, a lelkesedést.
Minden évben megmutatod, hogy igen, most is érdemes tenni azért, ha változtatni szeretnénk, mert a tavasz mindig ideér. (Hello globális felmelegedés!)
Segít a tavasz érkezte abban, hogy mindannyian összefogjunk és egy élhetőbb Magyarországot teremtsünk? Tudunk-e egyáltalán tenni valamit érte valóban? Ér-e bármit, hogy tüntetésről tüntetésre járunk? Nem vagyok jártas a politikában, annyira követem, mint egy átlagos korombeli. Tisztában vagyok azzal, hogy borzasztó az egészségügyi helyzet, az oktatás színvonala egyre lejjebb csúszik, a kormány nem tesz semmit a szegénység felszámolása ellen, hatalmas a korrupció, az emberek többsége elégedetlen, mert a mindennapos életben maradásért küzd. Vajon mi lehet az, ami valóban megmozgatja a lakosságot, amikor ténylegesen teszünk a változásért? Mikor lesz elég? És mikor lesz annyira elég, hogy a változtatás módját is megtaláljuk?
Őszintén, fogalmam sincs. Nem látom, hogy kikkel és hogyan lehetne Magyarország jobb. Nem látom, mert semmilyen kezdeményezés nem jut előre úgy igazán, hiába állnak a mozgalom mellé tömegek (lásd: Tanítanék Mozgalom, Sándor Mária-féle események a jobb egészségügyi helyzetért, stb.). Itt mindent lehet, ha a megfelelő körökbe tartozol, de semmit, még a tested felett sem rendelkezhetsz, ha rossz helyre születtél.
Egyszerűen kilátástalannak látom a helyzetet, mert nincs választási lehetőség, nincsenek programok, hanem fel-feltűnnek követendő emberek, követendő pártok, aztán egyszer csak elsüllyednek ebben a szürkeségben, a szélmalomharc felemészti őket. Nem az ő hibájuk, hanem a mienk, a rendszeré, hogy mindenki csak a saját boldogulásáért küzd. Esetleg, ha a szerencsésebb és szociálisan érzékenyebb rétegbe tartozik valaki, akkor valamelyik civil szervezetnél dolgozik és/vagy önkénteskedik, hogy valahogy tegyen a jobb jövőért és más boldogulásáért.
Ilyen idealista, nem hozzáértőként szomorkodom azon, amit látok a mindennapokban, hogy akiknek hatalmukban állna, hogy tegyenek másokért egyszerűen nem foglalkoznak ezzel. Nem értem, tényleg nem értem. Ez nem humánus hozzáállás, kormányzás, vezetés.
Persze most jogosan jöhetne a feltételezés, hogy de hát én mit teszek, hogy jobb legyen, rendszerszinten. Semmit sem teszek, mert nem tudom hogyan és mit tehetnénk. Én is csak egy sétáló ember vagyok a tömegben, akinek a hangja visszapattan a körút épületeiről.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!