#pontúgyahogyelképzelted
Ezen a héten meginterjúvoltam a lányokat, a Hiperkarma Pontja, Bérczesi Robi gondolatai mentén. 
Száva: „Folyton féltem, ha boldog voltam” – Mennyire mersz vagy tudsz felhőtlenül, gondtalanul boldognak lenni?
Vica: Gimnáziumi magyartanárom mondta ezt mindig és nagyon egyetértek: “Nincs általános boldogság, csak boldog pillanatok vannak.” Viszont ezekből igyekszem sokat megélni, napjában akár többször is. Van szorongás és elégedetlenség is elég, de ha egy nap egyszer valami miatt igazán boldog voltam, vagy csak megállapítottam, hogy milyen szép is az életem, akkor az egy jó nap volt.
Száva: „Semmim nincsen, amim eddig nem volt meg” – Előfordult már veled, hogy a boldogsághoz csak szemléletváltás kellett?
Vica: Legutóbb akkor, amikor eldöntöttem, hogy odateszem magam a párkapcsolatomba. Nem tudok pontos gyakorlatot leírni, de valahogy a közös életünk lett a prioritás a fejemben, pedig előtte inkább őt próbáltam odapasszintani a létező fontossági sorrendemhez. Meglepően könnyű lett, hogy döntéseket hozzak a munka-személyes dolgok-párkapcsolat-közöss
Száva: „Legyen az, amire mindig vártál, pont, úgy ahogy elképzelted” – Mit gondolsz, mennyire lenne veszélyes, ha tényleg megkaphatnád az elképzelt, vágyott dolgokat? Mennyire alakult volna másképp az életed?
Vica: Nem igazán érzem, hogy vannak olyan dolgok, amikre vágyom és ne lehetnének az enyémek. A legtöbb dolog, amit szeretnék az életembe, az vagy meglesz idővel, mert elszánom magam és valahogy összehozom, vagy pedig az úton felé haladva elengedem, mert mégsem kell. Ha a vágyott dolgokat túl hamar megkapnám, akkor nem lenne időm, hogy igazán sikernek értékeljem őket vagy pedig még időben letegyek róluk.
Száva: „Ma is ugyanúgy a választ várod” – Mi az a dolog, amit 10 éve is nehézségként éltél meg az életedben és ma is az?
Vica: A testalkatom. Ami azért mókás, mert 10 éve 35 kilóval könnyebb voltam és akkor is pontosan ugyanennyire zavart.
Száva: „A lejtőn túl az újabb lejtő” – A mélypontok koránt sem annyira ritkák, mint amennyire gyerekként elképzeltük. Hogy éled meg a felnőttkori kudarcokat?
Vica: Sírok, átbeszélgetem valaki fontossal, aztán megint sírok. Majd felállok, megyek tovább. Azok közé a szerencsések közé tartozom, akik a mélypontokkal járó fájdalmat egész könnyen elfelejtik. Áldás és átok egyszerre.
Száva: „Amitől eddig féltem, azt alig várom” – Mi az a dolog, amitől korábban a frász kivert, most pedig éppenhogy fókuszban van, céllá vált?
Vica: Gyerekvállalás. Korábban mindig úgy gondoltam, hogy egy gyerek elvesz a közös életből. Most úgy érzem, hogy egy napon még színesebbé, boldogabbá teheti.
Meg a cicák. Mindig utáltam őket, de lassan két éve egy macskaimádóval élek, egész jópofának tűnnek, szerintem lassan örökbefogadhatnánk egyet. Csak ki vállalja majd a cica- és a babaszittelést?
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
