#pontúgyahogyelképzelted
Ezen a héten meginterjúvoltam a lányokat, a Hiperkarma Pontja, Bérczesi Robi gondolatai mentén. 🙂
Száva: „Folyton féltem, ha boldog voltam” – Mennyire mersz vagy tudsz felhőtlenül, gondtalanul boldognak lenni?
Dóri: Szerintem egyre jobban. Nem tagadom, gyakran eszembe jut, hogy a dolgok többsége, ami miatt boldog vagyok, múlandó, törékeny és sokszor nincs befolyásom arra, hogy meddig lehetnek az enyémek. De próbálok hálás lenni a pillanatért, és nem aggódni hitelbe – ahogy ezt egy bölcs húszontúlos tanította nekem. 
Száva: „Semmim nincsen, amim eddig nem volt meg” – Előfordult már veled, hogy a boldogsághoz csak szemléletváltás kellett?
Dóri: Hát persze, sőt. Ha korábbi nagy veszteségeimre gondolok, az elengedésükhöz elengedhetetlen (haha), hogy átértékeljem őket és az én hozzájuk fűződő viszonyomat is. A boldogság újbóli megéléséhez újra és újra kell definiálnom a hozzáállásomat a dolgokhoz.
Száva: „Legyen az, amire mindig vártál, pont, úgy ahogy elképzelted” – Mit gondolsz, mennyire lenne veszélyes, ha tényleg megkaphatnád az elképzelt, vágyott dolgokat? Mennyire alakult volna másképp az életed?
Dóri: Ezt soha nem tudhatjuk meg, amíg meg nem nyerem az ötöslottót 
Komolyra fordítva a szót, biztos más lenne az életem és a személyiségem, de azt hiszem, ami van vagy volt, abból is kihoztam a maximumot. Épp a múlt hétvégén jártam a várost egy portugál és egy francia lánnyal, meg egy lengyel fiúval és a magyar párommal. Arról beszélgettünk, hogy ha csak egy egészen kis dolgot máshogy csinálok a múltamban, ez a sok ember a világ különböző pontjairól most nem sétálgat együtt a Duna-parton. Egészen elégedett vagyok azzal, ahová eljutottam, anélkül is, hogy mindent megkaptam volna, amire vágytam.
Száva: „Ma is ugyanúgy a választ várod” – Mi az a dolog, amit 10 éve is nehézségként éltél meg az életedben és ma is az?
Dóri: Önbizalomhiány & imposztor-szindróma, a kirekesztéstől és a betegségektől való félelmeim. Ezek nem, vagy csak nagyon nehezen múlnak sajnos. 
Száva: „A lejtőn túl az újabb lejtő” – A mélypontok koránt sem annyira ritkák, mint amennyire gyerekként elképzeltük. Hogy éled meg a felnőttkori kudarcokat?
Dóri: Szerintem a húszas éveinknek szerves részét kell, hogy képezze, hogy időről-időre elbukunk, azért, hogy megtanuljunk egyre gyorsabban felállni, és hogy a hibáinkat is a tanulás részeként fogjuk fel.
Száva: „Amitől eddig féltem, azt alig várom” – Mi az a dolog, amitől korábban a frász kivert, most pedig éppenhogy fókuszban van, céllá vált?
Dóri: Úgy ánblokk szeretem, hogy felnőtt vagyok, bírom, hogy elmúltak a szeleburdi húszas évek, csípem, hogy öregszem, hogy komoly döntéseket hozok, hogy jövőt tervez(het)ek.
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
