Húszon túl2017-12-28T14:30:16+00:00

A Húszon túl

Zsuzsi vagyok.
Szeretek írni. Mindig is szerettem, mert arra késztet, hogy összeszedjem a gondolataimat egy bizonyos témával kapcsolatban. A Húszon túl számomra egy olyan kis menedék, ahova visszahúzódhatok, elbújhatok az élet többi része elől. A barátaimmal olyan témákat beszélhetünk, vitathatunk meg, amiket egy meleg tea vagy egy hűsítő limonádé fölött is átbeszélnénk, viszont a fizikai távolság miatt erre nincs mindig lehetőségünk.

Sziasztok, Vica vagyok. Ha éppen nem hátizsákkal a vállamon, akkor gondolatban kalandozom. Hol távoli tájakra, hol a lelkem bugyraiba, hol a korosztályomat körülvevő keszekusza világba. A Húszon túl számomra lehetőség, hogy valami szépet alkossak a legjobb barátnőimmel és kapcsolódjak hozzátok, akik hasonló cipőben jártok, mint mi, hogy együtt próbáljuk kitalálni, merre is tartunk és értékelni, honnan is jövünk.

Itt Száva. Megállás nélkül írok, több, mint húsz éve – bennem valahogy így kristályosodnak ki a dolgok. Keresem az egyensúlyt, sokat dolgozom azon, hogy egy harmonikus élet felé haladjak.
Nekem a Húszon túl jelenti azt a virtuális kanapét, ahol a barátnőimmel kidumáljuk az élet fontos dolgait minden héten. Persze az a tény, hogy ez a közösség mára már nem négy fős, nagyon boldoggá tesz.

Sziasztok, Dóri vagyok.
Szeretem a gondolataimat megosztani a világgal és nagyon szeretem, ha az írásaim az olvasókat beszélgetésre, további gondolkodásra sarkallják.
Mélyen hiszek az emberi intelligenciában és az emberek eredendő jóságában. Valahol a lelkem mélyén még mindig egy tornacsukás hippi vagyok  A Húszon túl ezért nekem azt a teret jelenti, ahol a barátnőimmel és veletek együtt, virtuálisan kézen fogva megpróbáljuk egy kicsit jobb hellyé tenni a világot.

2018-12-04

#titkosmikulás – Vica

#titkosmikulás Ez a hét a kis meglepetésekről szól nálunk: titokban kihúztuk egymás nevét! 🙂 Ez a poszt az én ajándékom. ------------- Emlékszel, mikor ültünk abban a kis kocsmában Pesten, pár évvel ezelőtt és valami aggasztott téged? Nem is tudom, kik voltak még ott, csak rád és magamra emlékszem, a döbbenetre, ahogy rád néztem akkor. Mindig nagyon sikeresnek tartottalak, nem is értettelek ott, hirtelen. Hiszen te mindig tudod, mit akarsz és megvalósítod a céljaidat. Igazán jó ember vagy, kedves és szerető. Ambíciózus, tudatos és egyenes. Tudod, az élet olyan, hogy sokszor jut eszünkbe, melyik útra nem léptünk végül, tekintgetünk jobbra-balra és visszafelé. Viszont ha így teszünk, akkor orrabukunk a cipőnkben. Emlékszem, akkor este te is épp orrabuktál, mi meg felsegítettünk. Megbeszéltük, hogy az út, amin jártál, s azóta is jársz, az az, amit évekkel korábban nagy gonddal kiválasztottál. Ilyenkor kell teljes szívvel örülni, megveregetni a saját vállad. Az az este lehet, hogy neked nem is volt ennyire emlékezetes, de számomra az egyik legfontosabb volt, mert én bármelyikünknél hajlamosabb vagyok "milettvolnaha" gondolkodni. Ilyenkor eszembe jutsz és úgy is átsegítesz egy-egy buckán, hogy talán nem is tudsz róla. Nagyon büszke vagyok rá, és fontos nekem, hogy a barátod lehetek. Úgy gondolom, hogy a lányaid [...]

#titkosmikulás – Száva

#titkosmikulás Ez a hét a kis meglepetésekről szól nálunk: titokban kihúztuk egymás nevét! 🙂 (Persze online, mert megint 2 földrészen és 3 városban vagyunk éppen, de értitek.) Ez a poszt az én ajándékom. 🙂 Tehát, Kedves Kihúzottam! 🙂 2018-ban fordult a kocka: több éve vagy a barátom, mint ahány éve nem. Rengeteg dologban hasonlítunk, bármilyen projektet elvezetnénk együtt és egy rugóra jár az agyunk. Be tudjuk fejezni egymás mondatait, néha meg szavak sem kellenek. Sok dologban mégis teljesen máshogy gondolkozunk és néhány ponton kifejezetten ellentétes a személyiségünk: nem mindig vagyunk egymás legnagyobb rajongói. Ennyi idő alatt ezernyi mindent túléltünk együtt és megtanultuk végignézni a másik hibáit, végigasszisztálni a rossz periódusokat is. Az idei évvel pedig megint tanultam valamit kettőnkről, rólad és magamról is. Végignéztem, hogy megnyitsz magad előtt olyan területeket, amelyeket sok-sok évvel ezelőtt kulcsra zártál, okkal. Hogy nem csak akkor vagy merész felfedező, amikor a kilométereket szeled, hanem akkor is, amikor a saját személyiségedről van szó. Az, hogy mindig mersz tanulni, újat tapasztalni, - sőt, keresed ezeket a kihívásokat,- engem türelemre tanított. Még a mi kipróbált barátságunkban is annyi potenciál rejlik. 🙂 Ahogy mind a ketten változunk, úgy csiszolgatjuk egymást, hiszem, hogy előnyünkre. Szóval remélem még sokáig mondod a magadét, [...]

2018-11-30

#randompéntek #harminc – Dóri

#randompéntek #harminc A lány a fürdőszoba tükör előtt állt és fésülte a vizes haját. Szeretett vele bíbelődni: sampon, balzsam, alkalomadtán egy kis hajpakolás. Hajának különös képessége volt: ha úgy akarta, természetes hullámos-göndörséget tudott adni neki egy kevés hajhab alkalmazásával, de ha olyan kedve volt, kifésülte a loboncot és egy gyors szárítás után hajvasalóval kiegyenesítette. Jó játék volt a frizurájával bíbelődni. Aznap a göndör mellett döntött, és három marék hajhab alapos fejtetőbe masszírozása után a diffúzor segítségével textúrát adott sörényének. 15 perc, közepes fokozaton, fejjel lefelé szárítva. Az eredmény kusza volt, de ebben az esetben ez volt a kívánatos végállapot. A lány elégedetten igazgatta a frizurát a tükörben, amikor megcsillant valami. „Mi lehet ez?” - kérdezte magától és kíváncsian elkezdte keresni a rejtélyes csillogás forrását. Lelkes kutakodása azonban hamarosan elképedésbe fordult át. Egy ősz hajszál volt az. Az első. Épp a harmincadik szülinapja után pár nappal. Gyökerestül eltávolította a hajszálat, közelebbről is megvizsgálva, hátha tévedett, hátha csak a lámpa fénye tévesztette meg. De hiába. A hajszál bizony fehér volt, mint a hó. „Szóval hivatalosan is öreg lettem.” - jegyezte meg magának kissé csalódottan. Vett egy nagy levegőt és bement a hálószobába. Kinyitotta a komódajtót és előtúrta a családi albumot. Megkereste benne a kincses [...]

#térképetáj – Zsuzsi

#térképetáj Többször kezdtem neki ennek a bejegyzésnek, majd mindig félretettem. Túlságosan felkavart, hogy összegeznem kell magamban és “papíron” is a magyarságomhoz, hazához való viszonyomat. Ezek azok az érzelmek, amiket nagyvonalakban tudok definiálni, ismerem őket, hiszen vissza-visszaköszönnek egy-egy dal, pesti kép vagy elmagyarázandó szólás-mondás során, de mégis elszökök előlük a mindennapokban. Bezárom ezeket a gondolatokat az agyam (szívem?) egy kis zugába, ám a kulcslyukon néha átcsúszik egy könnycsepp vagy nosztalgikus mosolyfoszlány. Hiányzik Magyarország, a magyar nyelv mindennapos használata, a kulturális élet, a kis művészmozik. Hiányzik, hogy csak úgy elugorjak a gyerekekkel a szüleimhez, hogy a testvéremmel sétáljunk egyet szerda késő délután a Parlamentnél vagy, hogy a Bem moziban merengjek bölcsész barátaimmal az életről. Pótolhatatlanok ezek az élmények, kapcsolatok, a miliő, amiben mozogtam, mert meghatározott, sőt, a mai napig meghatároz. Ezért fontos nekem a magyarságom és az, hogy a gyerekeimnek valóban ez is az anyanyelvük legyen. Csak úgy érthetnek majd meg igazán, kapcsolódhatnak hozzám valóban, ha megismerik a születésük előtti életemet, érteni fogják a szavaim árnyalatnyi jelentéseit is. Mert tudni valamiről nem ugyanaz mint megérteni, átérezni. Például amikor az ember találkozik pár közép- vagy kelet-európaival és valahogy ott van az megmagyarázhatatlan közös szál, akkor is, ha teljesen különböző személyiségek. A közös múlt, a [...]

#térképetáj – Vica

#térképetáj Franciaországban nem sikerült, így a végén már mindenhol kerestem munkát: Luxemburgban, Angliában, Svájcban... Mindenhol, csak Pestre ne kelljen visszajönni. Egyrészről imádtam a gondolatot, hogy külföldön lakom, hiszen a kalandvágy vitt ki. Másrészről élesen láttam, azaz akkor élesnek gondoltam, az életszínvonalbeli különbséget. Nem az átlagkeresetre gondolok, az adott, hanem a lehetőségekre, a kultúrára, az emberek sokszínűségére - dolgokra, melyek számomra fontosak a mindennapok során. Aztán szerződésről szerződésre a munka mégis hazahozott, mert Budapesten találtam meg álmaim feladatát. Ironikus. Az első szerződésemmel csak egy kézipoggyász jött velem és egy kis szoba matraccal volt a budapesti szállásom, addig ismeretlen lakótárssal és a cicáival. (Köszi, Nóri, hogy azóta is olvasod a Húszon túlt!) A következő szerződés beköltöztetett a legkedvesebb egyetemi barátnőm családi fészkébe. Anna és Barna mellett, hiába álltam ellen, mondván, hogy én csak átmenetileg és csak egy bőrönddel, mégis otthon éreztem magam. A közös vacsorák, hogy döntsem el, kinek van igaza mosáskor, sorozatnézések együtt a kanapén... Egyszerűen imádtam. (Köszönöm, srácok!) Miután belaktam a születendő kisfiuknak a szobát, ismét továbbálltam. Újabb szerződés, saját stúdiólakás-albérlet, három bőrönd - a maradék cuccom Strasbourgból. Nehéz volt a felismerés, hogy visszaköltöztem, lezártam a francia életem, de a szívem valahogy nem érkezett meg Magyarországra. Szerettem a lakást, toltam a [...]

#térképetáj – Dóri

#térképetáj Összeszámolni sem tudom, hányszor láttam madártávlatból, a repülő ablakából kinézve a magyar tájat. Hányszor szorult össze a szívem, hogy megint nem találkozunk egy darabig, és hányszor dobogott a torkomban, hogy hamarosan újra itthon érezhetem magam. Aztán volt egy fordulópont, és egyszer csak akkor kezdtem el könnyezni, ha Lisszabont hagytam el, és akkor lettem egyre izgatottabb, amikor indulni kellett itthonról „haza”. A választások után kétségbeestem. Három napig zokogtam, lefekvés előtt a híreket olvasva, az egyetemi előadáson, a metrón. Akkor már benne volt a levegőben, hogy hazaköltözöm, de április 8-án egy kicsit úgy éreztem, hontalan lettem. Úgy éreztem, nem tudok sorsközösséget vállalni egy olyan országgal, ahol ilyen cinikusan elárultak minden értéket, ami számomra fontos. Így hát stratégiát váltottam. A saját ép elmém és józanságom érdekében levettem az ujjamat a közélet ütőeréről, és már csak nagy vonalakban követem a napi politikát. Belefásultam. Nincs értelme. Még most is nehezen írom ezeket a sorokat, nehezen barátkozom meg ezzel a (strucc)politikai helyzettel. De jó itthon és jó végre az anyanyelvemen, választékosan kifejezni magam. Jó, hogy a magyar táj természeti értékeit tanulmányozhatom. Jó, hogy a barátaimmal fél szavakból is. Jó ismerni a társadalmi-kulturális kontextusokat, jó dolog bennük a legnagyobb természetességgel lubickolni. És az is jó dolog, hogy [...]

#térképetáj – Száva

#térképetáj "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el." Nem tudom, hogy apátia vagy kiegyensúlyozottság-e az, amit érzek, mikor a magyarságomra gondolok. Egyrészt a magyar nyelv és kultúra az ereimben folyik és ez ad gyökérzetet a a mindennapjaimnak. A szavaim és az érzéseim is a közös, magyar tudásból erednek. A családom története egybefonódik a maga kis szálaival a magyar nép történelmével. Másrészt a hazámra gondolva ritkán érzek büszkeséget. Az utóbbi időben már kifejezetten apatikus vagyok a közélet iránt. Lokálisan továbbra is keresem, hogy hol segíthetek, változtathatok, de mégis... egy ponton túl már nem érzek személyes felelősséget. Egy ponton túl azt érzem, hogy tudom, látom, hogy milyen következménnyel fognak járni a dolgok, én pedig végig fogom nézni az összes nyomorúságot. Nem szívtelenül, de már nem is szívszakadva, világmegváltó kamaszként. Azt gondolom, minden korban ennyit tehet az, aki társadalmilag érzékeny - nem gondolom, hogy a világháborúk, a szocializmus, a rendszerváltás vagy a válság éveiben ez könnyebb lett volna. Ezek az évek, évtizedek is elmúlnak majd és jönnek új korok, új döntések, új közösségek, nem kell véglegetekbe [...]

#randompéntek #hálaadás – Vica

#randompéntek #hálaadás A héten ünneplik az USA-ban a hálaadást, s mivel a kollégáim nagy része amerikai, úgy gondoltam, virtuálisan csatlakozom kicsit, itt, veletek. Az egyik tradíció, hogy eszméletlenül gusztusos ételeket főznek, szóval én is így teszek ezekben a napokban. (Persze remélem, hogy egyszer valaki meghív egy hagyományos hálaadásnapi vacsorára...) 🙂 A másik tradíció, hogy étkezés előtt elmondják, miért hálásak. Arra gondoltam, ezeket megosztom veletek és remélem, hogy kommentben vagy a Húszon túl Társalgóban ti is megírjátok, miért vagytok hálásak. Hálás vagyok az egészségemért. Sok hibát találok a testemen, de végeredményben erős, kitartó és szép szerkezet. Hálás vagyok a szüleimért. A világot járva, sokakkal találkozva, mindig megdöbbent, hogy a jelenlegi életemet mennyire meghatározza az, hogyan, kikkel nőttem fel. Hálás vagyok a testvéreimért, a múlt és jelen szerelmeiért és barátaiért, akikkel hosszabb-rövidebb időre egymást választjuk. Hálás vagyok, hogy békébe születtem és itt nőhettem fel. Hogy az étel, a tiszta víz, az oktatás, a csend, a biztonság nem luxuscikkek számomra. A harmadik tradíció hálaadáskor, hogy a családok együtt töltik ezt a néhány napot. Ez a félév nagyon fontos volt számomra ebből a szempontból. Bár novemberben töltöttem be, szeptemberben is megünnepeltük a harmincadik szülinapomat. Ott voltak a testvéremék, a pocakban a születendő kis keresztfiam, a [...]

Load More Posts