#onlinecsend
Olyan délután kettőtől-háromtól keveset pittyeg a telefonom. Szívesebben is teszem ilyenkor magamtól minél távolabbra. A szüleim, testvéremék és a Magyarországon élő barátaim akkor már alszanak, már nem írnak, nem küldenek képeket a napjukról.
Az itteni barátaimmal, ismerőseimmel is inkább reggel szoktunk beszélgetni, előre megtervezni a napot. Délután már mindenki mással van elfoglalva, a gyerekek pihennek, vacsora készül és így tovább.
Éjjel felébredek, mert mocorog, sírdogál a kicsi. Az éjszakai etetés közben rápillantok a messengerre. Minta felrobbant volna az események láncolata: üzenetek, értesítések, új instagram sztorik, kommentek, like-ok a blogunkon.
Olvasgatom őket, félig nyitott szemmel, félig éber aggyal. Nem is biztos, hogy mindent megértek, felfogok, vagy mindenre emlékszem a következő reggel. Van, hogy csak ködös emlékként jelennek meg az éjjeli történések. Vajon csak álmodtam, hogy a testvérem írt egy kiállítással kapcsolatban? Vajon valóban a barátnőm cicája törte el a bögréjüket vagy csak az agyam pótolta ki a cicával az emlékmaradékot?
Az időzónabeli eltérés miatt több a kényszer online csend, mint anno Magyarországon, de egyáltalán nem bánom. Hiszen, amilyen sok előnye van az intenetnek és az állandó elérhetőségnek, annyira sok hátrányt is fel lehetne sorolni ezzel kapcsolatban. Ezért sosem bánom, ha van egy kis idő, amikor csend, nyugalom, internetnélküliség van.
– Zsuzsi –
Gyere, beszélgess velünk! – Kommenteld a posztot Facebookon!
