#online
Kinyitom a szemem, jobbra nézek és felkapom a telefont az éjjeliszekrényről. Kislattyogok a konyhába, elkészítem a reggelit, közben hagyom, hogy a telefon a wi-fi bekapcsolása után frissítse magát. E-mailek érkeznek, messenger üzenetek futnak be a nálam később fekvő/korábban kelő barátoktól, és két harapás között még a híreket is átfutom gyorsan. Már reggel be kell kapcsolódni a körforgásba, különben kiesem a flow-ból, nem tudom, mi fog velem aznap történni, mit kell majd elintéznem. A metróba érve mindenki a telefonját bambulja. Napok óta nézem, és tényleg alig van, aki ne pötyögve várná a következő kocsi érkezését.
Bár nem szeretem, mostanában én is közéjük tartozom. Idegen országban vagyok, szorongok egyedül, jól esik tudni, hogy valaki figyel rám a túloldalon. Ijesztőnek tűnik így leírva ez a fajta függés, de mégsem tudok félni tőle. Az életem része: ezen keresztül informálódom, ezen keresztül kommunikálok, ezen keresztül vagyok biztonságban. A kapcsolódás addiktív, mert megnyugtat és mert evolúciósan is erre vagyunk programozva. Szeretek benne lenni a vérkeringésben, szeretem, hogy el tudok érni bárkit és engem is el lehet érni azonnal. Szeretem, hogy bárhol és bármikor hozzájuthatok a szükséges információhoz. Szeretem az internetet – mértékkel.
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
