#óév
2016 nem volt egy jó év, szerintem sem. Ijesztő események történtek a szemünk előtt, fontos emberek hunyták le örökre a szemüket. Kissé pesszimistán állok az előttünk álló évekhez, és ezt a nézetemet nem titkolom.
Úgy érzem, az eszmék, amik az emberiség felemelkedését jelenthetik, amikért érdemes élni és amikben teljes szívemből hiszek, nos, ezek az eszmék soha nem látott veszélyben vannak. Terrortámadások, menekülés, gazdasági és oktatási válság, intellektuális válság, globális felmelegedés, gyűlöletkampányok, Brexitek, Trumpok és Aleppók. Nem tudom, meddig tudom ezeket elviselni. Néhány hete megnéztem egy második világháborús filmet, melyet igaz történet alapján forgattak, a címe: Anthropoid. Nem ismertem a történetet, és azt hittem, ez is egy a hősies, csodával határos, tanulságos történetek közül. Nos, végül is az, de nem úgy, ahogy eredetileg gondoltam. Nem tudtam végignézni, az utolsó 20 percnél ki kellett kapcsolnom, annyira megráztak a filmben látottak. Valójában ugyanis már régóta rettegek a gondolattól, hogy hamarosan újra olyan világban kell majd élnünk, ahol választanunk kell az életünk és az elveink között. Nem akarok ilyen világot a gyermekeimnek és nem értem, miért nem képesek az emberek meglátni a történelmi összefüggéseket, meglátni, hogy a gyűlölet csak gyűlöletet fog szítani, hogy az erőszak, a szigor, a tekintélyelvűség csak visszafele visz minket, előre sohasem. Az alábbi idézetet pár hónapja láttam meg, és azóta sem tudom kiverni a fejemből. Vajon hol tartunk most? Csak remélni tudom, hogy 2017 megnyugtató(bb) válaszokat ad majd erre a kérdésre.
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
