#nőiértékekhelye
Gyerekkorom óta jól teljesítettem, úgy általánosan. Megtanultam határozottnak lenni, kifejteni a véleményem, kezelni mások dominanciáját és magam is dominánsan fellépni bizonyos helyzetekben. Belejöttem a versenyzésbe, az adrenalinpezsgésbe, és felnőtté válva azt is elfogadtam, hogy nem kell, hogy mindenki kedveljen. Az utóbbi néhány évben már a saját vállalkozásom szárnyait bontogattam és ebben teljesedtem ki, ezen a téren is elértem a céljaimat. Tök sikeres férfi lett belőlem.

Felnőttként szembesültem néhány komoly kérdéssel a nőiségemmel kapcsolatban. Milyen nő vagyok? Mit kezdek a női energiáimmal? Hol van ezeknek helye az életemben?

női értékek helye, nő a várost nézi

Ekkortájt egy nyilvános beszélgetésen elhangzott, hogy már az általános iskolában sem értékeljük a hagyományosan női értékeket: a kompromisszumkészségedért tuti nem fogsz írásbeli dicséretet kapni. Ez elgondolkodtatott: akkor lehet, hogy nem véletlen és nem csak nekem vannak bizonytalanságaim a témában?

A hagyományos női értékeket nem tartom kizárólagos női értékeknek, de elvetni sem tudom őket. Úgy látom, úgy érzem, hogy a kiteljesedéshez szükségem van rájuk – és még sokaknak. A nőiségemnek része a szenvedély, a vonzás, a teremtés, a gondoskodás, az összetartás.

Annyira szeretném, ha az oktatásban és a professzionális életben is nagyobb elismerést kapnának ezek az értékek. És nem csak indirekt, mint ahogyan évekig megéltem a soft skilljeimből úgy-ahogy.

Az iskola arra kondicionál, hogy tartozz a top 1-10 százalékba, törj előre, harcold ki magadnak a sikereidet. De még a versenyszellemű emberek sem hozzák egész életükben ezt a kiemelkedő teljesítményt. A csúcspontjaikat leszámítva ők is az átlaggal úszkálnak: a monoton reggelekkel, a meetingekkel, az ebédszünetekkel, a bevásárlásokkal és a nagytakarításokkal. Ezt meg nehézkes évekig tesztoszteronból és adrenalinból darálni, nem?

Szeretném, ha tudatosítanánk az emberekben, hogy a kompromisszumkészség, a szervezettség, az asszertív kommunikáció, a figyelmes törődés nem alapvetőek. Fontos lenne, hogy ezeket is fejlesszük az iskolában, mert a hétköznapokban ezekből fog több kelleni – még ha zsenibogyó programozó lesz is a gyerekből.

Ezek a tulajdonságok, hagyományos női értékek, rengeteget tudnak dobni egy cég működésén és megérdemlik a kimutatott elismerést. Még az olyan gazdasági egység működését is optimalizálni képesek, amelyet családnak hívunk… A gondoskodás, a multitasking, a családtagok összetartása és az egyeztetések kézben tartása a hétköznapokban is honorálnivaló.

Az oktatási rendszeren nem fogok ezzel a Húszon túl poszttal változtatni. De téged megkérdezlek: hol van helye ezeknek a női értékeknek az életedben? Vesznek körül olyan emberek, akik hatását alapértelmezettnek veszed, nem értékeled eléggé? Ha gondolod, írd meg kommentben, de az is ér, ha csak fejben futod végig.

– Száva –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #nőiértékekhelye írásunkat is!