#nekemünnep Szombat este van. Az asztal és a pult roskadozik a sütemények és az italok alatt, a tűzhelyen a forralt bor gyöngyözik. Nemrég tettük le Zsuzsit és Dórit skype-on, pityeregtünk és örömködtünk egy kicsit. A 15 négyzetméteres konyhámban 10 felnőtt kúszik-mászik, kuporog a földön csipkeszoknyában, ingben, a sűrűn rakott székek üresek.
Senkinek se derogál a kis lakásomba tömörülni az ünnep kedvéért. Nem bánják, hogy műanyag a pohár, hogy szalvétán érkezik a süti. Mindenkinek természetes, hogy a földön üldögél, azért, hogy a barátaink babája közelébe férhessen, láthassa a mosolyát, vagy egy kicsit ölelgethesse, amíg a szülők is fújnak egy picit. Aki csak tehette, ma csatlakozott hozzánk. Olyan csodás emberek a barátaim.
Idén 3 hét alatt készültem fel a vendéglátásra és még a beszerzendők listáját is kiszerveztem, így a vendégeknek is egyszerűbb volt, hogy mit hozzanak. Ma már alig volt dolgom, végre kipihenten takarítgattam, fenyőcsokrot vettem, díszítgettem a lakást, kikészítettem a mécseseket és elvégeztem az utolsó simításokat a tortán.
Most csak utántölöm a poharakat, körbekínálom a tortaszeleteket, belesimulok a párom ölelésébe és hallgatom, ahogy a barátaim beszélgetnek. Nekem az ünnep – ahogy az elmúlt 7 évben is – most, velük, elkezdődött.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
