Válassza az Oldal lehetőséget

#nagyanyámtudná – Dóri

2019.07.02.

#nagyanyámtudná
Említettem Nektek, hogy városi parasztokká próbálunk avanzsálódni az elmúlt hónapok során: haszonnövényeket ültetünk, komposztálunk, baromfikat tartunk.
Meggyőződésem, hogy ebben meghatározó szerepe van azoknak az iskolai szüneteknek, amelyeket a nagymamáméknál töltöttem falun, mely nyarak láthatóan mély benyomást tettek az értékrendemre.

Világ életemben vágytam arra, hogy úgy élhessek, mint a nagyszüleim: buja kert, tele minden jóval, mi szem-szájnak ingere, állatok a ház körül, koránkelés, kétkezi munka és a saját termés az asztalon. Számomra ennél romantikusabb világ nem létezik, azt hiszem. Minden másodpercét élvezem a munkának – jó, gazolni utálok és a fűnyíró rezgése a múltkor leszedte a bőrömet a kezemről, az fájt. De különösen az állatok körüli sürgés-forgás hatalmas örömmel és elégedettséggel tölt el. Ha egyszer, pár év múlva, valamilyen tejtermelő állat (reményeim szerint egy bárányka) is csatlakozik majd a kompániához, végre teljes lesz az álomkép. 🙂
Addig is alig várom, hogy beérjen a munka gyümölcse és saját tojásból süssem télen a piskótát, amit a házi baracklekvárunkkal tölthetek majd meg.

#nagyanyámtudná kert

Azért egyelőre nem megy olyan egyszerűen a new-age újparasztkodás. Minden második dolognak utána kell néznünk az interneten, lövésünk sincs, hogy a karalábé mikor ehető már a föld alatt, ahogy azt se tudjuk, normális-e, hogy a fürjeink csak pislognak ki a fejükből egész nap, vagy esetleg valami bajuk van. Leginkább próba-szerencse alapon tanulunk: a megoldásaink vagy működnek, vagy nem. Eddig többnyire azért működtek. (kopp-kopp-kopp)

Lesz még egy dolog, amit meg kell majd tanulnom: szeretném, ha le tudnék vágni egy csirkét. Tudom, barbár dolog, blabla, egyszer majd elmoralizálhatunk a háziállatok princípiumán, ha érdekel benneteket. Most viszont úgy gondolom, a Tescoban megvásárolt csirkének is fájt a halál, csak ő még szarul is élt előtte, a napot se látta élete végéig, még nekünk legalább egészséges húst adnának a pipijeink. Szeretném úgy feldolgozni az állatot, ahogy annak idején a nagyanyám tette – jó, talán egy picivel több empátiával. 🙂 Úgy érzem, ha képes lennék egy ilyen, főleg lelkileg (egyelőre) megterhelőnek tűnő folyamat véghezvitelére, elejétől a végéig, talán visszatalálnék valami ősi ismerethez, valami olyan kollektív tudáshoz, aminek a nagyanyám és az ő felmenői a birtokában voltak. Nekem 2019-ben, Budapesten meg kell dolgoznom ezért a tudásért, vissza kell találnom a gyökereimhez, de őszintén mondom, mindennél jobban vágyom rá.

– Dóri –

Gyere, beszélgess velünk!  – Kommenteld a posztot Facebookon!

Nézd meg a többi #nagyanyámtudná írásunkat is!

Ezek a posztok is érdekelhetnek:

Archívum