#minekvan
ez a percenkénti kapcsolattartás és sok közösségi csatorna, figyelemért esedezés és magánéleti tartalomszolgáltatás, amikor valódi kapcsolat és működő közösség egyre kevesebb van? Úgy érzem sokszor, hogy egyre többen szűkebb és szűkebb körökben akarják élni az életünket, kevesebb kompromisszummal, szabadabban. Nukleáris családból való kimenekülés. felnőttség, életmód, földrajzi távolságok okán baráti eltávolodás, szinte észrevétlenül. és nem az üres lakással van a baj, meg a kutyával és az egyedülléttel. Járnak mellé új helyek, emberek, hatások és inspirációk. De egy idő után csak sajog a gyökerek helye, nem? Ha elvágjuk magunkat a sajátunktól, földbe ereszteni sincs mit azután. Mit adhatsz át másoknak, ha téged is csak a szél dobál? Mit örökítenél tovább? Meddig tudod engedni és élvezni a sodrást, és mikortól dobál csak a vihar?
Ezen a ponton már #minekvan a karrier, pénz, lakás, érdem, meg #minekvan a család, ha nincs benne valódi összetartás, érzelem és figyelem?
Ezen gondolkodom, mióta egy péntek este összetömörültünk az ötven négyzetméteren vagy tizenöten, és hallgattam azoknak az embereknek a tőlem talán távoleső életének a pillanatait, akikkel jóformán csak a vérünk köt össze. vagyis a születésem óta néznek és nézem én őket. határokat állítva, de adunk és kapunk egymástól, néha keményen. Mi így szeretjük egymást. És ittuk a pálinkát, a bort, ettük a majdnem tejmentes langallót és a tejmentes muffint, ünnep és alkalom nélkül, azért, hogy együtt ehessünk, ihassunk és megoszthassuk az időt, meg aztán a képeket Viberen. Nem tudnak rólam naponta, talán hetente se. de az, hogy összetartozunk, megéri az egymásra fordított időt, az egymás iránti türelmet.
Ezek a kapcsolatok, ez a figyelem, ami nekem tartást ad, bármerre is visz a szél.
– Száva –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
