#miheztartás
Van az a székely vicc, amikor a székely meg a barátja beszélgetnek, miközben az asztal lábánál egy nagy kutya fekszik, aki időről időre fájdalmasan felvonyít. Amikor a vendég affelől érdeklődik, miért csinálja ezt a kutya, a székely válasza az, hogy szögbe feküdt. Mire érkezik az adekvát kérdés, hogy de akkor miért nem megy odébb?
„Mert nem fáj neki eléggé.”
Már-már példabeszéd mélységű számomra ez a vicc, annyira tökéletesen írja le a hétköznapi döntéseinket. Ugyanakkor, a poén addig működik, amíg a vendég fejével gondolkozunk, amíg azt gondoljuk, jobban tudjuk, mi fáj a kutyának, mint ő maga.
A kutya döntési szabadságával általában nem sokat foglalkozunk.
Életünk nem minden mozzanata tökéletes ugyanis. Sőt, tovább megyek. Sokszor tudatosan nem a tökéletes és az elfogadott irányba megyünk. Mindenki tudja, hogy nem kell az elvárásokkal foglalkozni, ha te másképp valósítod meg önmagad, akkor hajrá. De nem ez is csak egy elvárás? Sőt, AZ elvárás?
Photo by Fischer Twins on Unsplash
Mi van akkor, ha én nem teljesedek ki a munkámban, de nem váltok, mert egészen egyszerűen jó a fizu és ez nekem elég? Mi van akkor, ha dolgoznom kéne, de egyszerűen imádom bámulni a plafont és reggel 10-ig aludni? Mi van, ha nem a szőke herceg van mellettem, de nekem jó így? Vagy ha túlsúlyos vagyok, de nem érdekel? Mi van akkor, ha alkalomadtán nem vagyok boldog az anyaságban? Ha a hátam közepére kívánom a családi összeröffenést, de mégis végigcsinálom? Ha évek óta halogatok egy vizsgálatot, pedig nem vagyok jól?
Őszintén, hányszor érezzük azt, hogy az adott állapotunk nem épp a legjobb, de végül is megteszi? Miért kéne megfutamodásnak érezni azt, ha a tökéletlennel is elégedettek vagyunk?
Megengeditek, hogy ne legyen instagram-tökéletes az életem? Hogy ellent mondjak Coelho és Oravecz Nóra minden tanításának?
Eldönthetem én, hogy mik a tévedéseim?
– Dóri –
Gyere, beszélgess velünk! 🙂 – Kommenteld a posztot Facebookon!
